RSS Feed

Egymilliárd bizony lángsírba halt

Regös István - 2020. 01. 15. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Egymilliárd bizony lángsírba halt

Vannak dolgok égen és földön jó barátaim, amelyek a számok tükrében alig-alig érthetőek. Amikor például hallunk, olvasunk a második világháború áldozatainak hatvan-hetvenmillió közötti rendkívül nagy számáról, tudjuk, hogy ez is csupán becslés. Ami biztos, a katonai veszteség és a haláltáborok áldozatainak száma, ami ez utóbbit illeti, a precíz németek pontos nyilvántartást vezettek a gázkamrák teljesítményéről.

Ezeket a borzalmakat meg lehetett volna előzni, ha az emberiség rádöbben a rá leselkedő veszélyre, hamvában halt volna meg a náci eszme, a nácik hatalma. Tudjuk, világhírű írók, tudósok, történészek még próbálkoztak, de sikertelenül, hiszen addigra már torkig ért a mocsok. Akkor kezdték elhinni, hogy mi vár az emberiségre, amikor már késő volt, de még így is akadt nagyhangú vezér, aki csak legyintett és kispolgári hisztinek tekintette a vészt. Ma már tudjuk, ami történt, az emberiség szégyene.

Fuldoklunk a szennyben

Lehet, sokan azt mondják, miért hasonlítjuk a mostani veszélyt egy letűnt, kihunyt, borzasztó, történelmi időszakhoz? A válasz az, hogy egyre többen tudjuk, hisszük, hogy a mi a világunk, a mi kis bolygónk nagyon nagy veszélyben van. A világ leghatalmasabb embere, Trump elnök még el-elviccelődik rajta, olykor tagadja, de a klímaváltozás nem veszi komolyan a Trump-féle emberek bohóckodását. Ők építhetnek maguknak pániképületeket, ahová elbújhatnak a cunamik, az aszaló forróság elől. Őket nem érdekli a világ. A világot azonban szerencsére ők nem érdeklik. A klímaváltozás a nyakunkban van, mint régebben mondogattuk, az oroszok már a spájzban vannak. Autók százmilliós légszennyezése, naponta 18-20 ezer repülőgép kerozin kibocsátása, az óriás tengerjáró úszóvárosok környezetkárosítása, a műanyagok tömege, a villámárvizek, a földrengések már itt vannak. Magunkon már csak mi segíthetünk. Jöhetnek végre az elektromos járművek, autók, vonatok, repülőgépek, hajók, motorkerékpárok! Jöjjenek végre a multimilliárdos konszernek és küzdjenek meg olykor a saját maguk által okozott, életünket veszélyeztető gondokkal!


Üzent a Föld

Álljanak az élre és tegyenek meg mindent az emberiség az állatvilág megmentéséért! Ha nem teszik, vége a dalnak. Lehet, hogy ők még túlélik, de a gyermekeik, unokáik már biztosan nem. Mint ennek a kétségbeesett írásnak az elején megjegyeztem, olykor a hatalmas számokat már nem is értjük. A híradók tudósításaiban láttam Ausztráliát Magyarország nagyságú tűzvészben jajongani. Hallottam a tűzhalált halt másfélmilliárd állat sikító szenvedését. Nem akartam meghallani, de győzött bennem a torokszorító, könnyeket fakasztó érzés. Egyszer csak megláttam sírni egy kicsi, öregemberarcú koalát, akit az ausztráliai tűzvészből mentettek ki. Körülötte már minden a lángok martaléka lett. Ő meg reszketett a fájdalomtól, a szomjúságtól. Kis mancsát kinyújtotta az emberek felé. Segítség! – kiáltotta koala nyelven. Ha őt nem értjük, akkor semmit nem értünk, mert a bajt, kis, kedves koala testvérünk, mi, emberek idéztük elő, nekünk kell orvosolni is azt. Te, kis szenvedő állatka, emberarcod mutatja, hogy közös a baj. Ma te, holnap mi. Gyógyulj meg!



Fotó: Németh András Péter
Lap tetejére