A Nemzeti Színházban lesz a Versünnep döntője

Mix Online - A Nemzeti Színházban lesz a Versünnep döntője - Nyomtatható változat

főoldal - Kultmix
Spilák Klára | 2019. 04. 07. 8:00:24
A Nemzeti Színházban lesz a Versünnep döntője Miután Budapesten három napon keresztül több mint 60 hivatásos előadóművész és színész állt pódiumra a továbbjutásért, április 5-én Csíkszeredában tartják a már évtizedes hagyománnyal rendelkező Versünnep versmondóverseny utolsó elődöntőjét. A végső körbe bejutó művészek április 14-én, a Nemzeti Színházban tartott döntőn találkoznak majd ismét a közönséggel.
A Versünnep idei, 14. évében a tavaly elhunyt Kányádi Sándor (1929-2018) születésének 90. évfordulójára, Örkény István (1912-1979) halálának 40. évfordulójára, a fiatalon elhalálozott Nagy Gáspár (1949-2007) születésének 70. évfordulójára emlékezünk, továbbá Petőfi Sándor (1823-1849) halála évfordulója kapcsán tematikusan, szerelmi költészetét emeltük be a kiírásba. Emlékezünk továbbá Ady Endre (1877 -1919) halálának 100. évfordulójára is. 

A hivatásos színészek, előadóművészek és zenészek közül 42-en mondanak verset, 19-en zenés produkcióval pályáztak. Hozzájuk csatlakozik még alkotásaikkal két slammer, valamint hét képzőművész is. 

Az elődöntők Budapesten a Hungarikum Pódiumbon zajlottak, ahol három napon keresztül a jelentkezők többsége már előadta produkcióját a zsűri és az érdeklődők előtt. Az utolsó elődöntőre április 5-én, Csíkszeredában kerül sor, ezt követően derül majd ki, hogy kik jutnak a rendezvénysorozat döntőjébe.

Az elhangzó műveket bíráló zsűri tagjai országos hírű művészek, akik karrierjük során többek között a pódium műfajban is kimagaslót alkottak. Az idei év újdonsága, hogy a zsűri tagjai a produkciók után röviden el is mondják szakmai véleményüket a versenyzőknek és a közönségnek. 

A zsűri tagjai 2019-ben: Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész, Kolti Helga színművész, a Versünnep Alapítvány elnöke, Papp János Kazinczy-, Aese- és Gobbi Hilda életműdíjas színművész, Rubold Ödön Jászai-díjas Érdemes Művész, Sződy Szilárd dramaturg, rendező, a Versünnep Alapítvány kuratóriumának tagja, Weinberger Attila zeneszerző, dalszerző, Románia Elnöki Hivatala által Kulturális Érdemrend Lovagi Fokozatával kitüntetett előadóművész. 
A zsűri elnöke Szőcs Géza Kossuth- és József Attila díjas költő.

Az idei Versünnep utolsó állomása - már hagyományosan - a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Termében lesz április 14-én 18 órakor. A férőhelyek korlátozott száma miatt a szervezők arra kérik az érdeklődőket, regisztráljanak a www.facebook.com/versunnep közösségi oldalon található jelentkezési lapon, vagy a Nemzeti Színház honlapján található címen. Akik esetleg lemaradnak a helyszíni élményről, élő internetes közvetítésen keresztül is követhetik majd az eseményeket.

Együttműködő partnerek: Magyar Művészeti Akadémia, Nemzeti Színház, Esztrád Színház, Hungarikum Élményház, Színház- és Filmművészeti Egyetem, Kaposvári Egyetem Művészeti Kara, Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Bánffy György Kulturális Szalon, Anyanyelvápolók Szövetsége
Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Együttműködési Alap, Forrás Galéria