A fotográfia bűvöletében

Mix Online - A fotográfia bűvöletében - Nyomtatható változat

főoldal - Kultmix
Dalia László | 2019. 02. 02. 17:45:45
A fotográfia bűvöletében Keleti Éva sem kerülhette el, hogy könyv szülessen az életéről, bár már nem vesz gépet a kezébe, de hetente nyitja meg más fotográfusok kiállítását, s hihetetlen tisztelet övezi. Most sem könnyen adta magát, de egykori kollégája, Árpási Zoltán kereste meg, akivel 1992-től együtt dolgoztak az Axel Springerné.

Keleti Éva akkor sem tudott nemet mondani, amikor Árpási az 1944 és 1956 közötti évekről kérdezte, pedig arról korábban sosem beszélt. Ahogy az író fogalmaz, kár lett volna ezeket a történeteket veszni hagyni.

A könyvbemutatón hatalmas tömeg gyűlt össze, a szervezők százötvennél abbahagyták a számolást. És első hallásra tényleg hihetetlen, hogy egy magyar fotóriporter ennyire népszerű, de Keleti Éva kivételes személyiség, s a színész portréi a sokadik kiállításon is tömegeket vonzanak, legutóbb a Magyar Nemzeti Múzeumban pótpénztárost kellett behívni.

Árpási Zoltán, aki a Springernél több megyei lapnak volt a főszerkesztője, s ma Gyulán él, nem nagyon hisz a net örökkévalóságában. Mulandónak tartja a rádiót, tévét is, a könyvre esküszik. Sajnálta volna, ha Keleti Éva történetei, amelyek lapokban már számtalanszor megjelentek, eltűnnek, ezért kereste meg Keleti Évát. S a könyv több lett, mint előtte gondolta, hiszen Keleti mesélt a Holokausztról, olimpia bajnok vívó nagybátyjáról, aki a Margit-híd felrobbantásakor tűnt el és azt is elmondta, hogyan menekült meg háromszor a halál torkából..

Keleti Éva azt mondja, nem nagyon készült a beszélgetésekre, csak azt kellett eldöntenie, hogy akar-e mesélni az 1945 és 1956 közötti évekről, különösen 56-ról, mert arról még soha nem beszélt.”Pályakezdő voltam, s ’56-ban sokan elmentek az országból. Akkor még nem, voltam biztos magamban, de jobb híján, a fiatalokat bízták meg, hogy álljanak a távozók helyére. Én a kultúrát kaptam, nem nagyon ízlett, mert addig mindenevő voltam. A Tímár képig tartott a bizonytalanságom, akkor jegyzetem el magam a színházi fotózással. Megrázó pillanat volt, a haldokló ember kipróbálja, képes-e még eljátszani az ügynököt, meg tudja-e emelni a két bőröndöt. Búcsúzik a színpadtól, és az élettől is, mint Willi Loman.” 

Keleti Éva Latinovits-Ruttkai, Kálmán György, Gobbi Hilda vagy éppen Fülöp Viktor képei még ma is híresek, pedig a fiatalok már nem látták színpadon ezeket a színészeket. Hajdan Keleti Éva sem nagyon fogadta el a nemet, pedig a hajdani sztárok nem nagyon szerették, ha fotózzák őket. Nem is nagyon volt szükségük reklámra, hiszen a tévében, rádióban és a színpadon „köröttük forgott a világ”. Ám mindig talált egy ismerőst, aki bevitte az öltözőbe vagy rábeszélte a színészt, hogy álljon a kamerája elé. Volt, hogy beköltözött hozzájuk és elkaphatta a legjobb pillanatot.

Ritka egy életrajzi könyvnél, amely egyébként is fölöttébb faksznis műfaj, hogy nem kell a felét átírni. Keleti Éva mindössze két mondatot húzatott ki utólag, azt is családi érzékenység miatt. „Úgy olvastam el a kéziratot, mint egy idegen és érdekesnek találtam. Nekem is izgalmas olvasmány volt. Utóbb derült ki, hogy egyetlen dologban tévedtem. Azt állítottam, hogy mindenkit fotóztam, aki számított, csak Rákosit nem. Azóta viszont kutathatóvá vált az MTI archívuma, s ahogy a saját anyagaimat elkezdtem nézegetni, az első, ami a kezembe akadt, egy Rákosi Mátyásról készült sorozat volt. Ha lesz még egy könyv, azzal kezdem, hogy bocsánatot kérek…”