Az óráról

Mix Online - Az óráról - Nyomtatható változat

főoldal - Vélemény
Regös István | 2018. 03. 11. 8:00:00
Az óráról Csak a teljes tisztelet hangján szíveskedjünk beszélni az óráról! Az órának lelke van. Az óra sokkal több, mint egy időmérő eszköz, az óra társunk. Alapvetően háromféle óra van. Vagyis háromféle időmérő eszköz, amit órának hívunk. Az igazi a mindenekelőtti és utáni óra, a csodás mechanikus szerkezetével, időtálló tokjával, szinte testünk meghosszabbított része.
Csak úgy gondoljunk bele egy pillanatra! Látszólag egy halott szerkezet. A koronája, amit egyesek szégyenszemre felhúzógombnak neveznek, az óra saját irányító központjának a királya. Azt a parányi gombot két kattanásig lehet kihúzni és visszatolni. Az első kattanás segít beállítani a dátumjelző szerkezettel ellátott órát, a második kattanás pedig a pontos időt. Ne felejtsük el, hogy egy igazi, valódi álomórának elegendő, ha egyszer állítjuk be a greenwichi pontosságú időt, mert éves viszonylatban legfeljebb néhány másodpercet késik vagy siet. És ekkor, ha kézbe vesszük a koronát és nem előre, hátra, hanem egy irányban, egyforma sebességgel kattanásig előre tekerjük, az óra életre kel. Egy jó fülű ember olyan különleges, selymes ketyegésnek hívott hangot hall, mintha egy Mozart-zene szólna. Természetesen a ketyeg szó is sértő, hiszen meglazult csavar szokott ketyegni az autóban, nem pedig egy valódi, márkás óra.


Ez is óra, de nem az igazi

A másik két típusú óráról kevesebb szót fogok ejteni. Az automata óra olyan szerkezet, ami a test normális mozgásával a kézen hordott órát folyamatosan üzemszerű működési állapotban tartja. Nem kell rázni, forgatni, elég a csuklón viselni. A normál mozgás pontosan elég ahhoz, hogy állandó működésbe hozza és tartsa. Az automata óra azoknak való, akiknek csak egyetlen órájuk van. Hiszen, akinek több órája is van és szereti cserélgetni őket, az vagy vesz magának egy drága, himbáló dobozt és az automata órát, ha nem akarja rendszeresen hordani, abban tartja. Így állandóan működőképes lesz az automatája. Bocsánatot kérek (de csak egy kicsit) az automata óra kedvelőitől, én nem tartozom közéjük! Ez a se hang, se kép tipikus esete, jár az óra, nem kér semmiféle beavatkozást. A végére maradt számomra, mint óra, az elektromos elemmel működtetett típusa. De hát hol a lélek? – kérdezhetném. Hol érzem így azt, hogy én állítom be a pontos időt, és hogy hallom így a fülemhez téve, ha finoman, halkan, selymesen zenél?


Órakultusz

De térjünk vissza az igazi órához! Sokan nem is tudják, hogy az óraszerkezet több száz, némelyik ezernél is több alkatrészből áll és létezése több évszázadra tekint vissza. Én óraimádó vagyok, nekem igazi órám van. Krómnikkel tokkal, igaz, már nem csillog annyira, mint újkorában. Az én Doxám George Ducummon órásmester százhúsz évvel ezelőtti műhelyéből származik, legalábbis az ötletet illetően. Mert a Doxa éppen elmúlt százhúsz éves. Magyarország egyik legnépszerűbb órája, de számomra biztos a legfontosabb, a legszeretettebb. Svájcban Le Locle pici kis városában Henry és Marcel Aubry a kis órásműhelyből óriási óragyárat fejlesztett ki. Nekik köszönhetően tette a Doxa óra márkaneve világhírűvé Svájc harmadik legkisebb városát. Mert a Doxa a mai napig csak fejlődik, követi a modern igényeket, de megtartja a klasszikus óra lelkét, és mert mechanikus szerkezettel működik, te, a tulajdonos, adod meg a kezdő lökést, te kelted életre a szerkezetet. Én mindennap gyengéden, előírásszerűen, tiszta kézzel elringatva tekerem előre a koronát, és az óra mindezt meghálálva elindul, a percmutatója úszik, minden olyan emberivé válik attól az érzéstől, hogy amit a karodon hordasz, több mint egy óra. Különösen az enyém, semmilyen más aranyóráért el nem cserélném, mert ez az óra több, mint öt évtizedig apám csuklóján mutatta az időt. Csak szeretném, ha ez az óra tudná, vigyázok rá, érzem, ahogy a kopott bőrszíj átadja az emlékeket és a csuklómon keresztül a szívemig viszi az üzenetet, tik-tak, tik-tak.