RSS Feed

A szakállas nő

Regös István - 2014. 05. 13. 8:00:53 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A szakállas nő

1945 előtt a városligeti vurstliban volt egy pavilon, ahol szerencsétlen fogyatékos embereket pénzért mutogattak. Köztük az egyik nagy attrakció egy szőrős, szakállas nő volt. Azért jártak ki az emberek, hogy a pénzükért borzongani tudjanak. Talán még nem tudták, hogy közel van a világégés, amikor azért fizetnének, hogy ne kelljen borzongani.

A korabeli fotók, tudósítások mutatták a szerencsétlen asszonyt, akinek a háta, a melle, s az arca is olyan szőrős volt, mint egy ősembernek. Azóta tudjuk, hogy ez egy szerencsére nagyon ritka és szörnyű betegség következménye. De láttunk filmet az elefántemberről, a majomemberről, és ezek arról szóltak, hogy milyen undorító dolog fogyatékos emberekkel kereskedni, borzongani tőlük, közszemlére tenni, vagy éppen kiröhögni őket. 


Szőr került a palacsintába

Nem kell nagy fantázia, hogy mindenki kitalálja, ezeket a sorokat azért írtam, mert a hétvégén ért véget az Eurovíziós Dalfesztivál, amit mondva és írva, és fényképezve több százmillió néző előtt egy szakállas nő (vagy mi?) nyert meg. Most hagyjuk egy pillanatra a produkciót. Egy produkció olyan, amilyen, ugyanis tehetséges vagy tehetségtelen. De az ember, az előadó, az már bizony önmaga választja megjelenésének formáit. Utolsó legyek, aki elítéli vagy éppen megveti a másságot. A saját nemi identitását mindenki maga dönti el, az ő legbensőbb ügye, hogy fiú fiút szeret, vagy lány lányt, de arról meg vagyok győződve, hogy magánügy. Tüntetni valamiféle mássággal pont olyan szamárság, mint azzal büszkélkedni, hogy lám-lám, mi meg heteroszexuálisak vagyunk. Ha valaki, bár a sors fintora következtében férfitestben született, viszont ő maga teljes mértékben nőnek érzi magát, és aszerint is viselkedik, ezt elítélni vagy kritizálni ugyanolyan butaság, mint dicsekedni vele. Ebben az esetben pedig az történt, hogy ez az énekes férfi-nő nem a fellépésre koncentrált, hanem arra, hogy miként lehet pukkasztani a polgárokat. 


A produkcióról nagy a némaság

Mert ha valaki mélyen belül annak ellenére, hogy férfiteste van, nőnek érzi magát, többnyire mindent elkövet, hogy ez a külsejében is megjelenjen. Például ezért hord női ruhát, ezért epiláltatja a szőrzetét, ezért operáltat sok esetben mellett magának, arról már nem is beszélek, hogy a nemi szerveit is megpróbálja átoperáltatni. De a mi férfi-nő énekesünk felhúzta a szép női ruháját, majd a nőiesre formált arc- és hajviseletet kiegészítette szépen kezelt és nyírt szakállal. Így aztán rögtön hasonlítani kezdett a háború előtti vurstliban mutogatott szakállas nőre. A megkérdezettek nyolcvan százalékos többsége nem vallotta magát rasszistának, mégis irtózott a látványtól, mert annyira természetellenes egy szép nő szakállal, mint télikabát a nyári strandon. De íme, a világ kezd megőrülni. El nem tudtam volna képzelni, hogy ez a furcsa lény, aki nem polgárpukkasztott, legfeljebb enyhe gyomorforgást idézett elő a külsejével, ilyen szinten megragadja a zsűrit, amely talán félt ellene ítélni, nehogy rasszistának minősítsék. A többség nem a produkciót nézte, hanem végig szörnyülködött: Atyaisten, hogy néz ki!


Tudatos hülyítés

Itt táncolunk az ízlés határmezsgyéjén, és nem arról van szó, amit az elején írtam, hogy elítéljük a másságot. Ítéli a fene. Hanem arról van szó, hogy a televíziózás felelőssége óriási. Gyerekek, konzervatív és forradalmi gondolkodású nézősereg ül a képernyő előtt, és a képernyőn történő események alakítják gondolkodását, szemléletét. Igenis, helyet kell adni a modernitásnak, az újításnak, de el kell dönteni, hogy hol a határ. Hol válik valami általános és még a modern közízléssel szemben is taszítóvá. És itt a lényeg. Nem elítéljük, nem kivetjük az ilyen extrém kísérletezést, hanem elemezzük, és azt mondjuk egyre többen, rossz ízlésre vall. Mert nyert már transzvesztita például ehhez hasonló fesztivált, és senkinek nem jutott eszébe azt figyelni, hogy érdekes, ez a transzvesztita se nem férfi, se nem nő, mert azt figyelték, milyen szépen énekel. A szakállas nő most győzött. Egyszer. Még egy darabig címlapon lesz, lehet csámcsogni, lehet mellet verve melléállni, de azt is lehet mondani, az ízlésrombolás előbb-utóbb súlyos károkat okoz. Egy negyedórát mindenki lehet világhírű, de nem biztos, hogy megéri. Egyszer réges-régen, ahogy mondani szokták, még a tatárjárás előtt, az egyik legkiemelkedőbb magyar televíziós azt mondta: "Nem érdemes magas színvonalú műsorokat nézni. Ha népszerűséget akarsz hirtelen, told le a gatyádat a kamera előtt, és mindenki rólad fog beszélni." Én most hozzáteszem: "De nem mindegy, hogy a seggedről, vagy a tehetségedről."

Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ