Hány Pussy Riot van?
| mti - 2012. 08. 20. 18:46:20 |
|
A különc, olykor megbotránkoztató akcióiról, így az együttes három tagja elleni eljárás alapjául szolgáló februári, a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban elhangzott Putyin-ellenes "imáról" híressé vált csoportban állítólag nincsenek állandó tagok. A moszkvai bíróság pénteken két év javító-nevelő telepen letöltendő büntetésre ítélte a Pussy Riot három tagját, bűnösnek találva őket "vallási gyűlölet által motivált garázdaság" vétkében.
Egyikük szerint azért vették őrizetbe Nagyezsda Tolokonnyikovát, Marija Aljohinát és Jekatyerina Szamucevicset a hatóságok, mert azt gondolták, hogy ők a legfontosabbak, holott közöttük nincs vezető, az akciók létrehozásában mindenki részt vesz. Épp ezért tisztában vannak azzal, hogy bármikor lefoghatják őket is. A Pussy Riot szabadlábon lévő tagjai társaik előzetes őrizetben tartásának körülményeiről elmondták: a leveleket átvizsgálják, a lányok csak a bírósági tárgyalóteremben látják hozzátartozóikat. A fél év alatt Marija és Nagyezsda nem láthatta gyermekét, Mariját ezzel zsarolták is. Az előzetesből mindenki a börtönbe vágyik, mert az ítéletig állandóan nyomást gyakorolnak a gyanúsítottakra, hogy vallja magát bűnösnek - állították. Nagyezsda Tolokonnyikova az ítélet előtti nyilatkozatában ugyancsak a Novaja Gazetának azt mondta, hogy a vizsgálótiszt és munkatársai folyamatosan azt sulykolták, hogy megbánást kell tanúsítaniuk, és akkor elengedik őket. Ellenkező esetben ki három, ki négy év átnevelő táborral fenyegette őket. Az Interfax orosz hírügynökség hétfőn közölte, hogy a moszkvai rendőrség a feminista punkegyüttes még szabadon lévő tagjai ellen körözést adott ki. Kártérítési perek indulhatnak a Pussy Riot orosz punkegyüttes tagjai ellen - közölte hétfőn annak a novoszibirszki asszonynak az ügyvédje, aki keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon. Az őt ért erkölcsi sérelemért 30 ezer rubel nagyságú (210 ezer forintnyi) kártérítésre igényt tartó Irina Ruzankina jogi képviselője elmondta, hogy kliensének "mély szenvedést" okozott a punkegyüttes cselekedete, botrányos februári fellépése az orosz ortodox egyház központi templomában. A szibériai nagyváros, Novoszibirszk ügyvédi kamarájában tanácsolták Ruzankinának, hogy forduljon bírósághoz. Ügyét valószínűleg szeptember elején tárgyalják. Alekszej Kresztyjanov ügyvéd közölte, többen jelezték az ügyvédi kamaránál azt a szándékukat, hogy kártérítési igényt nyújtanak be, de előbb megvárják az első per kimenetelét. A múlt pénteken két év javító-nevelő telepen letöltendő büntetésre ítélte egy moszkvai bíróság a Pussy Riot mindhárom perbe fogott tagját. Az öt hónapja előzetes letartóztatásban lévő Marija Aljohina, Nagyezsda Tolokonnyikova és Jekatyerina Szamucevics az ítélet szerint "vallási gyűlölet által motivált garázdaságot" követett el, amikor a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban idén februárban maszkot viselve, gitárokon játszva "imádkoztak" a Szűzanyához, hogy űzze el Vlagyimir Putyint, az azóta megválasztott orosz államfőt. Az ítélet ellen a fiatal nők ügyvédei fellebbezést nyújtanak be. Az Interfax orosz hírügynökség adatai szerint a Pussy Riot tagjait csak Vlagyimir Putyin államfő és Dmitrij Medvegyev kormányfő előzte meg a múlt héten legtöbbet emlegetett személyek közül. www.novayagazeta.ru/society/54023.html www.novayagazeta.ru/society/53999.html
Fotó: -a-
|