Lepkefogó
| E. Várkonyi Péter - 2010. 07. 31. 9:00:00 |
|
Juhász György tizennégy éves volt, amikor elkezdte kergetni élete első lepkéjét. A nagymamánál töltött szünidőben aztán egyre többet sikerült megfognia, és szinte észrevétlenül lett e különös teremtmények rajongója. Immár negyvenévi gyűjtőmunka és sok ezer megtett kilométer áll az egyébként cukrász végzettségű lepkerajongó mögött.
A horgászatnál is több türelmet igénylő hobbinak csak kevesek hódolnak idehaza. És mindez hogy kezdődik? Juhász úr elmondása szerint az ember először csak megfogja, hazaviszi, kipreparálja, és kicsit tudományos szemmel is megvizsgálja, mi is akadt fenn a hálójában. Aztán a gyűjtemény akarva akaratlanul bővülni kezd, és akkor már arra is figyel, hogy melyik fajt hol fogta, illetve hol foghatja.
Következik, hogy célirányossá válnak a lepkegyűjtő utazások, és egy idő után kíváncsiság gyötri a vadászt, hogy milyen lepkék élhetnek a környező országokban. Szomszéd ország pedig sok helyen van. Így lehet kinőni egy földrészt, ám akkor sincs vége a kutatásnak, irány egy másik világ!
Ennek eredményeként ma már több száz lepkefaj sok ezer példánya gazdagítja a cukrász mester gyűjteményét, melyek közül a Kárpát-medencében előforduló 170 fajból mindegyik megtekinthető, közöttük olyan is, amelyikből 1915-ben látták az utolsó példányt.
Az igazán látványos színűek és méretűek azért mégiscsak a trópusokról származnak. Pompás és felséges megjelenésük mégsem az ember szemét hivatott gyönyörködtetni, hanem a természet örökös "Ki kit eszik meg?" játékában a védelmet biztosítja. Ott ugyanis nincsenek pótkérdések, és nem áll rendelkezésre gondolkodási idő. Azonnal dönteni kell, tizedmásodperceken múlhat az élet. A különben védtelen lepkék éppen ezt használják ki. Néhányuknak mindegyik szárnyán, sokuknak csak a hátulsókon nagy és színes, szemekre hasonlító rajzolat díszeleg. Támadáskor széttárják szárnyaikat, s előtűnnek a szemfoltok. Ezek üzenete világos: "Látjátok, mekkorák a szemeim? Elképzelhetitek, hogy én magam mekkora vagyok! Jobb, ha békén hagytok!" Ha csak egy pillanatra is meghökken a támadó, az elég lehet arra, hogy az ízes falat elrepüljön.
Madagaszkár igazán gazdag lelőhelynek számít, ahová legalább egy hónapra érdemes kiutazni a lepkevadászoknak, ám nem veszélytelen. Juhász György ott kapott kolerafertőzést, ami élete leggyorsabb fogyókúrája is volt egyben. Huszonnégy óra leforgása alatt fogyott 18 kilót. Kedvét azonban semmi nem szegheti, megszállottan rajong a lepkékért. Utazásai során azért nem csak a lepkéket figyeli, hanem más ízeltlábúakra is összpontosít, ezért kiállítását skorpiók, pókok, sáskák, kabócák és bogarak is díszítik. De ez még nem minden! Számos bennszülött törzsnél megfordult már, ahol kábelekért, konzervekért, lámpákért, és a civilizáció egyéb vívmányaiért cserébe kapott maszkokat, 150 éves kifaragott teknőspáncélt, sőt! Egy Adidas tornacipője bánja azt a 250 millió éves csiga fosszíliát, amit helyi viszonylatban drágán vett. És ez nem csak üres siránkozás, mert ahonnan hozta, ott bővelkedik a környék ezekből a matuzsálemekből.
Van még itt számtalan korall darab, és csiga is a tenger mélyéről, bennünket mégis a lepkék látványa vonzott a legerősebben. Juhász György elárulta, hogy azért nem minden példányt ő fogott be. Vannak lepkebörzék, ahol cserélgetik a vadászok egymás között zsákmányukat, vagy ha külföldön járnak, akkor vásárolnak. Mert a helyiek látnak üzletet a lepketenyésztésben, amit az odalátogató gyűjtőknek értékesítenek. Vagy báb formájában, vagy már kifejletten.
Az igazi mégis csak az, amikor a vadász maga szalad hálóval a kezében a zsákmány után.
Fotó: E. Várkonyi Péter