RSS Feed

Idegenek a Balatonon

Bihari Tamás - 2010. 07. 31. 18:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Idegenek a Balatonon

A Balatonnak saját intézete van, amely Magyarország talán legszebb munkahelye. Fölötte a domb tetején a tihanyi apátság, körben pedig a Balaton panorámája. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet 83 éve szolgálja a hazai és a nemzetközi tudományt.Nem mindegy persze, hogy ez a sokféle állat és növény milyen környezetben szaporodik és igyekszik felfalni egymást. Bíró Péter akadémikus, az intézet igaz

A tömegturizmus, a nyaralók, üdülők elszaporodása, a mezőgazdasági nagyüzemek, kis híján megadták a kegyelemdöfést a tónak. Különösen a foszfor koncentráció nőtt meg a tóban. Ennek következtében elszaporodtak az algák is, főleg a Balaton nyugati medencéjében, a Keszthelyi öbölben. Ebben a Zala volt a ludas, hiszen ez a folyó adja a tó vízutánpótlásának több mint a felét. A
Zalaába pedig tisztítatlanul, vagy csak hellyel-közzel tisztítva engedték be a települési kommunális és az állattartó telepek vizét.


A víz tiszta, a kékalgák nem veszélyesek

A baj felismerésében elévülhetetlen érdemei voltak a tihanyi intézet kutatóinak is. A diagnózis felállítását követően évek alatt kiépült a Balatont körülölelő körcsatorna. A zalaegerszegi szennyvíztisztító telepen még foszforleválasztó berendezést is  fölszereltek. Fölszámolták a vízgyűjtőn a nagyüzemi part közeli állattartó telepeket, s a rendszerváltást követően a műtrágya túlzott
használata is visszaszorult. Ma már tisztított szennyvíz sem jut a tóba. (Korábban a balatonfüredi nemzetközi kemping tőszomszédságában engedték a tóba a tisztított szennyvizet.) A tervezett háromból ugyan csak két tározóból ugyan a második teljes kiépítése nem fejeződött be a Kis Balaton területén, de így is rengeteg lebegő hordalékot szerves anyagot kiszűr a Zalából, ugyanakkor foszforvisszatartásának hatásfoka elmarad a tervezettől. Bíró igazgató úr és V.-Balogh Katalin is megnyugtat, áltudományos csacsiság, hogy a Keszthelyi-öbölben a kékalgák miatt mérgező a víz.

Ennek csupán annyi a valóságtartalma, hogy bizonyos kékalgák termelhetnek mérgező anyagokat, Legrosszabb esetben a fürdőzőknél bőrirritációt okoznak. Koncentrációja nem éri el azt a szintet, amely már veszélyes lehetne az élő szervezetekre. Erre iss egyre kevesebb az esély, Ettől a Balatonban nem kell tartani, mert mint V.-Balogh Katalin megjegyzi, a vízminőség javulásával jelentősen megfogyatkoztak a kékmoszatok és ismét megjelentek az őshonos fecskemoszatok.

Nyugodtan ihat bárki a Balatonból, persze lehetőleg a mélyebb részeken - állítja Bíró Péter. Igaz, teszi hozzá, a kiváló  minőségnek a halak itták meg a levét. A kevesebb szerves és szervetlen anyag
csökkentette a táplálék mennyiségét, a kevesebb alga kevesebb árvaszúnyog-lárvát tart el, s emiatt a tó hal eltartó képessége is csökkent. El kell azonban dönteni, hogy a Balaton a halaké, a horgászoké, vagy elsőbbséget adunk az idegenforgalomnak. 
                   

A Fogas a Balaton király

A tó  élővilága egyszerre gazdag és szegény. Döbbenetes, de az elmúlt 60-70 évben a Balatonban őshonos gerincesek és gerinctelenek állatok fele kipusztult és sok máshonnan betelepített, vagy
spontán betelepült faj jelent meg. A változásokat többnyire emberi beavatkozás idézte elő. Egy 1942-es felmérés szerint a Balatonban még 50 őshonos  hal élt, ma csak a fele, 25 faj található a tóban.

A tó  talán legismertebb őshonos faja a dévérkeszeg, amely becslések szerint a teljes halállomány kifogott halak több mint felét adhatja. Egy másik emblematikus keszegféle a garda: a látott hal. Amikor még nem volt sem halradar, sem mobiltelefon, egy halász fölballagott a tihanyi apátság dombjára és egyezményes jelekkel onnan irányította a vízen hajózó társait. A garda ugyanis olyan tömegben úszott ősszel, tavasszal, amikor végre engedett a fagy, hogy a magasból jól látható volt a hatalmas halraj ezüstös foltjának mozgása a vízben. Ugyancsak őshonos hal a nyurga ponty, amely egyebek mellett abban különbözik a betelepített tükörpontytól, hogy a teste nyújtottabb, hosszúkás alakú, innen a név, nyurga, és teljesen pikkelyekkel fedett. Ma már a horgászok inkább a betelepített tükörponttyal találkoznak. Ha szerencséjük van. A Balaton "királya" mindenképpen a süllő-fogas. Ezt a ragadozó halat nagyjából 1 kilós méretig nevezik süllőnek - talán a süldő analógiájára? -, s a nagyobb, idősebb jószágokat fogasnak. Rajta kívül a balin és a hazai vizek "farkasa", a csuka a balatoni tápláléklánc csúcsa.  A ragadozók tömegtáplálék halai a kicsinyke küszök, a garda, a karika- és a dévérkeszeg.

A busák nem eszik az balatoni algákat

Az őshonos fajok mellett az elmúlt 30-40 években telepítették be egyebek mellett a fehér busákat, ezeket az eredetileg távol-keleten élő algaevőnek tartott halakat. S azért engedték a Balatonba, hogy a foszfortúlterhelés miatt elszaporodott algákat ritkítsák. A busák viszont a parányi rákocskákat is elfogyasztották, s több kárt okoztak, mint hasznot, vagyis az algásodást nemhogy csökkentették, hanem növelték. V.-Balogh Katalin szerint lehetséges, hogy próbálkoztak az algák kiszűrésével, de azok kisebbek és más alakúak voltak itt, mint az őshazában, ezért egyszerűen átsiklottak a busa
szűrőn. Ezt támaszthatja alá Vörös Lajos algológus vizsgálata. A szakember megállapította, hogy a marcali halastavakban igenis jó ízűen elfogyasztják a busák az algákat, de  azok más fajok lehetnek, mint a balatoniak. Az utóbbi másfél évtized már arról szólt, hogy hogyan lehet kitessékelni a kellemetlenné vált jövevényeket. A horgászok képtelenek segíteni a gyérítésben, mert a busa semmilyen csalira nem harap rá, legföljebb véletlenül akad rá a horogra. A nálunk hagyományosnak számító hálókkal sem lehet kifogni őket, mert úgy vetik ki magukat a vízből,  mint a delfinek.

Különleges, drága halászhálókat kellett beszerezni, amellyel valahogy mégis kifogható. Elvileg már legalább 20 éve nem telepítenek busát a tóba és azok nem is képesek szaporodni nálunk. Így csupa busa matuzsálemnek kellene élnie a Balatonban, mintahogyan jó néhány 30-40 kilós példányt ki is fogtak már, de sok fiatal jószág is szeli a habokat. Erre nincs más magyarázat, mint az, hogy a Balaton körüli halastavakból jutnak el a Zalán, patakokon keresztül a tóba.

A tápanyag túltermelés miatt elterjedt hínár visszaszorítására importáltak amurokat is, de ők
jobban kedvelték a zsenge nádhajtásokat. Ezzel rátettek még egy lapáttal a tó esztelen körbebetonozása miatt amúgy is haldokló nádasok pusztulására.  És jöttek az angolnák. Ez a kígyóra hasonlító kopoltyús a '70-es években igen keresett árucikk volt a nyugat-európai piacokon. Állítólag valaha őshonos volt a Balatonban is, de tömegesen évtizedekkel ezelőtt kezdték telepíteni. Az angolnával több baj is akadt. Mindent fölfalt, ami elé került, halivadékot, egyebet. Nem
bizonyított, de az őshonos kecskerákok is akkoriban tűntek el a tóból, amikor az angolnák tobzódtak a tóban. A '90-es évek elején pedig - és ez személyes emlék is - tömegesen pusztultak a szerencsétlen halak. Kiskamasz gyermekeimet évekig nem lehetett a Balatonra csalogatni, mert a vízparti kövek között haláltusájukat vívó angolnák látványa jó időre elvette a kedvüket a magyar tengertől.

A tudományos vizsgálatok szerint az úszó hólyagjukban elszaporodott élősködő férgek végeztek velük. Ezeket a halakat speciális elektromos eszközökkel igyekeztek kiemelni a tó élővilágából. Napjainkban ritka fogás a kopoltyús "kígyó".

Jönnek az amuri partizánok

A halaknak persze az algákon kívül is akad "abraknak való" a tóban. Főleg a parti vizekben nyüzsögnek az apró 1-2 cm nagyságú planktonikus rákocskák. A kövek között él a tegzes, illetve kékpúpos bolharák, vagy a ponthuszi tanúrák. Ez utóbbit az '50-es években mesterségesen
telepítették a Balatonba, afféle élő haltápnak, s vele érkezett a két hívatlan vendég is. Az eredmény: teljesen kiszorították az őshonos tüskés bolharákokat.

Nem úszták meg az idegenek invázióját a kagylók sem. Az őshonos tavi kagyló mellett a múlt század '30-as éveiben a vándorkagylók is fölbukkantak a Balatonban. Valószínűleg olyan dunai uszályokkal
érkeztek, amelyeket felvontattak a Sión. Ezek a kisméretű kagylók megtapadnak minden felületen, csónakokon, cölöpökön, a nagyobb termetű kagylókon is.  A jelenleg legnagyobb hazánkban élő kagyló első megjelenését 2006-ban figyelték meg a Balatonban. Az amúri kagylók, felmérések szerint a Keszthelyi-öböl kagylóállományának már a felét ez a faj adják, amelyek sokkal jobban alkalmazkodnak a környezeti, ökológiai változásokhoz, mint őshonos társaik. Méretben is meghaladják azokat. A Balatonból akár ki is szoríthatja az őshonos kagylókat. Tavaly a tihanyi félszigetnél egy újabb jövevény, egy a kistermetű, ehető ázsiai kagyló is tiszteletét tette. A szakemberek azért nem ajánlják a balatoni kagylók fogyasztását, mert ezek az állatok fölhalmozzák a vízben található és általuk kiszűrt mérgező anyagokat.

A cikk teljes terjedelemben olvasható a Mix Magazin augusztusi számában.
 


Fotó: BNP
Lap tetejére