Pénteken startol a Siófoki Fesztivál
| BNP - 2009. 03. 17. 9:53:13 |
|
Siófok egyre izgalmasabb várossá válik: ma már nemcsak a Balaton-part csábítása miatt utazunk ide, de a környék programkínálata is kirándulásra csábít. Március 20-ától pedig beindul a tavaszi őrület.
Ugyanis március 20 és április 5 között lesz Tavaszi Fesztivál Siófokon. A programok a Kálmán Imre Kulturális Központban zajlanak majd, és nemcsak magas színvonalúak, de az is igaz rájuk (bármennyire is közhelyesen hangzik), hogy itt bárki megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő produkciót.
Siófokon idén, azaz a Kulturális Turizmus Évében még inkább odafigyelnek arra, hogy a környék kulturális értékei és rendezvényei a nagyközönség figyelmének középpontjába kerüljenek. Már tavaly is kiderült, hogy a város idegenforgalmi vonzereje mellett egyre gazdagabb programkínálatának is köszönheti látogatottságát.
Álljon hát itt egy kis ízelítő a programokból, melyek arra csábítanak, hogy a Tavaszi Fesztivál ideje alatt Siófokra látogassunk: Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila-estet tart, a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Zenekara pedig Mozart-esttel örvendezteti meg a közönséget.
A Magyar Állami Operaház balett együttese, a Magyar Nemzeti Balett a Klasszikustól a modernig című nagy sikerű gálaműsorukat ezúttal a Balaton-parti városban mutatják be. A gyerekeket szórakoztatja a Kolompos együttes Jönnek a huszárok című koncertje.
Mikó István, Forgács Péter, Győri Péter és Incze József sok-sok éve nagy sikerrel játszott produkciója a Mindhalálig Beatles című előadás, mely szintén szerepel a fesztiválprogramok között. Természetesen a fesztiválon a környék művészei is képviseltetik magukat: a Somogy-megyei művészek közül a kaposvári Ikafalvi Farkas Béla festőművész kiállítása nyílik meg, a siófoki Apáti Dixieland Band pedig a jazz szerelmeseit csábítja a balatoni rendezvényre.
Fotó: MT Zrt. Balatoni RTPI
|