Az éjszaka ezer arca
| Mohai Szilvia - 2008. 10. 19. 6:28:10 |
|
Aki azt hiszi, hogy az éjszaka egyet jelent a sötétséggel, téved. Vedres Ági fotóművész képei ugyanis azt közvetítik, hogy ezernyi színe és hangulata van. Más holdfénynél, mint lámpafénynél; más, ha a tengerparton és megint más, ha a pályaudvaron borul ránk.
S különben is, milyen színű a sötét? Sétáltál már a Duna-parton éjszaka? Sárga. Elkaptad már a nap utolsó sugarait a tenger vízén? Vörös. Bandukoltál már hazafelé egy téli éjen a térdig érő hóban? Fehér. A galéria vendégkönyvébe pillantva egy festőművész bejegyzése ragadja meg a figyelmem: azt írja, a kiállítottak közül négy fotó továbbgondolásra, illetve megfestésre inspirálja. Próbálom kitalálni, melyek lehetnek azok. Az elhagyatott pályaudvar, a cirkuszi vattacukorárus kivilágított bódéja, esetleg a tengerparti szállodamagány?
Hiszen a festészet színekkel dolgozik, s ezek a fotók annyiféle árnyalatot adnak az éjnek, hogy bármelyikből válhatna akár festmény is. Az egyik éjszakát a holdfény ezüstre festi, a másik inkább zöldnek tetszik - talán a lámpa furcsa fénye, esetleg a házfalra futó vadszőlő levelei teszik azzá? A harmadik egyértelműen sárga, de narancssárga és rózsaszín árnyalatokat is találunk benne. A képeket nézegetve hosszú sétára indulunk az éjszakába. Heverünk a kanapén egy szállodaszobában, kint az éj sötétkéket kever ki saját és az ablak alatt hömpölygő tenger színéből, bent ég az állólámpa, és megy a tévé. Aztán ugrunk egy nagyot, s hirtelen Füzesabonyban találjuk magunkat, az állomáson. Senki. Csak az éjszaka, ami ezúttal az ijesztgetés helyett jótékony leplet borít a nappal minden bizonnyal kevésbé tetszetős építményre.
Majd egy dél-francia kisvárosba érkezünk, ahol a kockakövekre csak halovány fényt vet az utcai lámpa, de így is látjuk, hogy egy kedves kis kerthelyiségbe tévedtünk; le is ülnénk egy pohár borra, de valószínűleg már bezárt, ugyanis nincs ott egy lélek sem. Megyünk tovább, még mindig Franciaország, egy iskola udvarán vagyunk. Természetesen a gyerekek már hazamentek, hiszen késő van - csak az aszfaltra rajzolt ugróiskola tanúsítja, hogy nappal még itt játszottak két tanóra szünetében. Elhaladunk egy utcai lámpa alatt, melynek fénye a szomszédos képen világító holdat juttatja eszünkbe. Talán össze is tévesztenénk vele, ha egy pár centivel feljebb lenne. Egy másik fotón egy hotel fényreklámja virít a magasban - megérkeztünk.
A galériából az utcára kilépve észrevesszük, hogy besötétedett: milyen telhetetlen is az éjszaka, hogy nem elég neki az a sok kép a falon. Vedres Ági tavaly téli, Az Arany disznók orrukkal már a csengőt nyomják című kiállításával ellentétben (tudniillik, az említett tárlatot egy kínai gyorsétteremben tekinthettük meg) ez a mostani, az Éj című darab hagyományos környezetben, a tizenharmadik kerületi Újlipótvárosi Klub Galériában tekinthető meg 2008. október 31-ig. S mivel a kiállítóhely este nyolcig tart nyitva, stílszerűen - ha nem is éjjel, de - akár teljes sötétségben is elmehetünk megnézni.
Fotó: Vedres Ági
|