RSS Feed

Megölte a két gyerekét, majd öngyilkos lett

mti - 2019. 12. 16. 11:38:04 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Fiát és a nevelt lányát ölte meg vasárnap délután Győrben egy férfi, aki később öngyilkos lett. A lakásban tartózkodott a harmadik testvér, egy hatéves kislány is - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

    A három gyermek aznap a nő volt férjénél volt. A 10 éves fiú, a 13 éves lány és a 35 éves férfi holttestét azután találták meg, hogy az anya értesítette a rendőrséget: csak a legkisebb gyermekével tud beszélni.
    A rendőrök a katasztrófavédelem segítségével jutottak be a bezárt lakásba, ahol megtalálták a két gyermek holttestét. A nyomozók megállapították, hogy a gyerekek halálát idegenkezűség okozta. A férfi holttestét az épület egy másik helyiségében találták meg.
    A helyszíni szemle adatai szerint a férfi, miután megölte fiát és nevelt lányát, bezárkózott az épület folyosójáról nyíló, közös használatú helyiségek egyikébe, majd önkezével véget vetett életének.
    A rendőrség több ember sérelmére elkövetett emberölés gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja a gyermekgyilkosság körülményeit.

Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ