RSS Feed

Ismét csúcsot döntött az OTP

mti - 2019. 12. 05. 18:38:05 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest. Bár az erősödők közül az OTP árfolyama emelkedett a legkisebb mértékben, a magyar bankpapírnak így is sikerült új történelmi csúcson zárnia.

    Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a romló európai hangulat sem tudta megtörni a lelkesedést a budapesti tőzsdén, enyhe pluszban zárta a napot, ami főleg a Mol és a Richter enyhe emelkedésének köszönhető. Az OTP továbbra is rekordmagas szinteken tartózkodik, de nem nagyon tud kitörni, a 15 ezer forintot még nem tudta megostromolni - mondta. Hozzátette, a Magyar Telekom a vártnál kicsit jobban gyengült a nap folyamán, volt 1 százalék alatti mínuszban is.
    Az európai tőzsdék a vezető elemző szerint kicsit vegyes képet mutatnak, a német tőzsde jelentősebb, 0,7 százalékos mínuszban, míg a francia enyhe pluszban zárhatja a napot. Megjegyezte, a franciáknál - ahol jelentősebb mínuszok voltak a hét első felében - a luxuscégek teljesítettek nagyon jól.
    Az amerikai piacokon iránykeresés jellemző, enyhe mínuszokkal. Hozzátette, délután voltak mélyebben is, a BÉT zárásakor azonban újra a nullához kezdtek közelíteni a nagyobb indexek. 
    A BÉT a legtöbb európai és észak-amerikai tőzsdét túlteljesítette - mutatott rá. 
    A Mol 16 forinttal, 0,56 százalékkal 2860 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,07 százalékkal 14 880 forintra nőtt, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom 2,50 forinttal, 0,57 százalékkal 438,50 forintra gyengült, forgalma 158 millió forint volt.
    A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,26 százalékkal 5895 forintra emelkedett, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.
    A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3853,70 ponton zárt csütörtökön, ez 9,07 pontos, 0,24 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ