RSS Feed

Kolovratnik Krisztián: 9 év után újra a színpadon

Molnár Boglárka - 2019. 11. 25. 13:00:21 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Kolovratnik Krisztián: 9 év után újra a színpadon

Az elmúlt években folyamatosan nemet mondott a színházi felkérésekre Kolovratnik Krisztián, aki most mégis beadta a derekát. A színész nemcsak azt árulta el, hol lép színpadra, de azt is, hogy mivel töltötte az elmúlt közel 10 évet.

Hosszú ideje nem láthatják már a színházban a nézők Kolovratnik Krisztiánt, akiért tíz évvel ezelőtt szinte kapkodtak a budapesti teátrumok. Ennek ellenére a színésznek nincs hiányérzete, úgy érzi jó döntést hozott, amikor felhagyott a klasszikus színészmesterséggel. „Furcsa volt visszatérni a próbákhoz. Az, hogy reggel be kell mennem egy helyre, ahol nem igazán van szünetem, közben nem tudok ügyet intézni, ez már elég idegen számomra. Az elmúlt kilenc évem nagyon nagy szabadságban telt, hiszen filmgyártó céget vezetek, ami a saját vállalkozásom. Jó dolog színésznek lenni, de ez  kötött, kiszolgáltatott életforma. Én mindig is szerettem fotózni, zenélni, a képi világot, sok mindent. Ezek nem feltétlenül fértek meg a színészet mellett. 

Most viszont mindegyiknek hódolhatok” – mondta az RTL Klubon látható Kalandozóban a színész, aki jelenleg a Játékszínben készül a Teljesen idegenek című darabra. A színész a rengeteg munka mellett a családjával közösen, leginkább két keréken kapcsolódik ki. „Nálam nincs vége a biciklis szezonnak. Ha odafigyel az ember, ez egy biztonságos közlekedési mód. Ahova csak tehetem bringával megyek, akár a családdal együtt is. Kilométer megszállott vagyok. Tavaly a nagyobbik fiammal végigtekertük az Alpok-Adriát. Ha lenne 5-6 napom, biztos, hogy most is letekernék egy túrát a fiaimmal” – árulta el a műsorvezetőnek, Tuka Nikinek a színész. 


Fotó:
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ