RSS Feed

Késői felfedezések

Dalia László - 2019. 11. 12. 8:00:01 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Késői felfedezések

Már a második magyar játékosról olvasom, hogy az NB II-ben hányódott, s nem nagyon akarták felfedezni, míg nem került végre egy újonchoz, amely azóta elég jól menetel, remek edzője (Kuttor Attila) van és a játékost felfedezték, már az FTC is szenet vetett rá. Szép, de miért nem tudtunk sokáig Cseri Tamásról vagy Sigér Dávidról?

Sigér Dávid (29) apropóján, aki a középpályán a bajnok FTC egyik erőssége, többen is pedzegették már, hogy vajon miért játszott oly sokáig a Balmazújvárosban, az NB II-ben, amikor immár a magyar válogatottba is bekerült. Hol voltak a játékosmegfigyelők és az edzők? Sigértől tudjuk, hogy ügyesnek, meg lelkesnek tartották az edzők, sőt azt is elismerték, hogy sokat fut, de azt mondták kicsi, majd elnyomják a pályán. Hát, nem a pályán nyomták el. Egyébként csapattársai zöme, akiket akkoriban favorizáltak, már nincs is a futballban. Sigérnek végül is egy menedzser segített, megkereste Dr. Horváth Zsolt, aki azt mondta, üljenek le beszélgetni, mert lát benne fantáziát. És a minap még focista, de közben jogi egyetemet végzett, kezdő menedzser rögtön az FTC-hez tudta vinni Sigért.

És vajon hányan bujkálnak még  nem éppen önszántukból, akikre nem figyelnek fel?Cseri, a Mezőkövesd 31 éves középpályása mesélte, hogy amikor egyik csapatához odakerült egy edző, aki mellesleg egy ideig a magyar válogatottat is irányította, rögtön kikerült a csapatból. És másoknak sem volt rá szemük. Iga,z volt egy edző, Soós Imre, aki mindig hívta bármilyen csapatnál is volt. Úgy látszik, ő viszont nagyon hitt Cseriben. Nem nagyon hihetjük, hogy az edzők saját maguk ellenségei, vagy túl szubjektívek ahhoz, hogy felfedezzék, kiben van igazi kurázsi, ki válna igazán hasznára a csapatnak. Vegyük a legjobb verziót, amely persze épp úgy rossz, mint a többi. A mi edzőink nem elég felkészültek, nem érzékelik pontosan, hogy kiből lehet válogatott vagy legalább a bajnok klub játékosa és elmennek mellettük, sőt kihagyják a csapatból. Ez egy jóindulatú variáció, de cseppet sem megnyugtató, hiszen a magyar foci 50 éves vesszőfutására is magyarázattal szolgál. Mert hát az régen is megtörtént, hogy egy edző pikkelt egy játékosra, ez még a nagy mesterekkel, mint Baróti is megtörtént, de az csak egy veszteség, attól még nem dőlt össze a világ, nem gatyásodott le egy sportág.

A magyar U17-es válogatott leszerepelt a brazil világbajnokságon. Egyetlen döntetlenre futotta, miközben többször is vezettek és hetven percig jól álltak. Ám aztán mentálisan és fizikálisan is elfáradtak, összeestek. A szövetségi kapitány az első két meccs után még azzal védekezett, hogy minden rendben volt, csak azok a fránya egyéni hibák. A harmadik mérkőzés után már nem próbált magyarázkodni. Érdekes lett volna összehasonlítani, hogy a bennünket legyőző ecuadori csapat, hogyan készült a világbajnokságra, s milyen körülmények között élnek a magyar ifik. Tanulságos lenne egy efféle elemzés, de épp úgy nem fogadnák meg a tanulságait, ahogy a magyar akadémiák is fittyet hánynak a belga Double Pass cég lesújtó felméréséről, amit róluk készítettek. Reménytelen.

Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ