RSS Feed

Bővült Németország exportja

mti - 2019. 11. 08. 12:09:31 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Erőteljesen, az utóbbi közel két év legnagyobb mértékével bővült Németország exportja szeptemberben, ami némi megkönnyebbülést jelent azon széles körben osztott aggodalmak közepette, hogy Európa legnagyobb gazdasága recesszióba süllyedhetett a harmadik negyedévben.

    A német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett előzetes adatai szerint szeptemberben az előző hónaphoz képest, szezonális és naptári hatással kiigazítva, a kivitel értéke 1,5 százalékkal, 111,6 milliárd euróra, míg a behozatalé 1,3 százalékkal, 92,4 milliárd euróra emelkedett.
    A kereskedelmi mérleg többlete 19,2 milliárd eurót tett ki, szemben az elemzők által várt 18,1 milliárd, illetve az augusztusban elért 18,7 milliárd eurós szufficittel.
    Elemzők az export esetében 0,4 százalékos emelkedést, az importnál pedig stagnálást vártak az augusztusban mért 0,9 százalékos csökkenés, illetve 0,1 százalékos emelkedés után.
    A kiigazítatlan adatok szerint az idei év kilencedik hónapjában Németország exportja 114,2 milliárd eurót, importja pedig 93 milliárd eurót tett ki. Tavaly szeptemberhez képest az export értéke 4,6 százalékkal, a behozatalé pedig 2,3 százalékkal nőtt.
    A kereskedelmi mérleg 21,1 milliárd eurós többlettel zárt, míg egy évvel korábban 18,2 milliárd euró volt a szufficit.
    A folyó fizetési mérleg egyenlege 25,5 milliárd eurós többletet mutatott szeptemberben az előző havi 17,3 milliárd euró után. Tavaly szeptemberben 18,9 milliárd eurót tett ki a többlet.
    Az év első kilenc hónapjában a kivitel értéke 997,1 milliárd eurót, a behozatalé pedig 828,3 milliárd eurót tett ki, így a mérlegben 168,8 milliárd euró többlet alakult ki, míg a folyó fizetési mérleg 190,7 milliárd eurós többletet mutatott. Éves összehasonlításban az export értéke 0,9 százalékkal, az importé pedig 1,9 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi többlet 4 százalékkal csökkent, a folyó fizetési mérleg többlete viszont 6,0 százalékkal emelkedett.
    Az adatokat kommentálva Jens-Oliver Niklasch, a Landesbank Baden-Württemberg közgazdásza rámutatott: úgy tűnik, mintha új élet költözött volna a külkereskedelembe, de az év egészét áttekintve a szeptember inkább kivétel volt a többi gyenge hónap között. Ráadásul a tengerentúli kereskedelemben a kockázatok kisebbek lettek, de nem tűntek el.
    Németország exportorientált feldolgozóiparára súlyos csapást mért a világgazdasági növekedésének gyengülése, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háborút, illetve a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnését övező bizonytalanságok sorozata. A német gazdaság negyedéves összevetésben 0,1 százalékkal zsugorodott április-júniusban, és a közelmúltbeli makroadatokból arra lehet következtetni, hogy valószínűleg a harmadik negyedévben is csökkenhetett a bruttó hazai termék.


Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ