RSS Feed

Sírnak, de kitartanak a kövek

Regös István - 2019. 11. 06. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Sírnak, de kitartanak a kövek

Van, aki hiszi, van, aki nem, hogy a kövek, a vas vagy a bronz éppúgy érez, mint az élőlények. A szobrok, melyek az emberiség történetét örökítik meg, történelmi koroktól függetlenül többnyire kőből, vasból vagy bronzból készülnek. Pedig, amikor faragták őket, még fogalmuk sem volt az embereknek, hogy az anyag, amiből az emlékműveket, a totemoszlopokat, az istenszobrokat faragták, őket magukat örökíti, örök időkre.

A barlangrajzoktól kezdve a New York-i Szabadság-szoborig, a magyar Szabadság-szobortól a Rio de Janeiró-i Krisztus-szoborig a szobrok életre kelnek, énekelnek és zokognak, érzik, ha bántják vagy éppen szeretik őket. A szobrokat senki sem védi, önmagukat nem hajlandók törni, zúzni, szilárdságukkal vívják ki a tiszteletet. Mert a kő, a vas, a bronz vagy olykor a fa szobor, azok lelkét őrzi, akik fölállították őket. 

A szobrok ereje

Pedig a szobrok élete kalandos. A művészek már az emberiség őskorában is kiváltságosak voltak. Akik tudtak védőszobrokat faragni, akár ijesztő arcokat varázsolni fából, kőből, bronzból, attól függően, milyen korszakban éltek, azokat tisztelte a törzs. Tisztelte, mert a szobraik elűzték vágyaik szerint a gonoszt, a szellemeket, segítették a vadászat sikerét. Rajta keresztül imádkoztak valamiféle védelemért. A szobrok mestereit hívhatjuk szobrászoknak, már nem küldték vadászni, nem művelt földet, hogy legyen elegendő ideje tehetségének kibontakoztatására, szobrok faragására. És aztán az ókori görögök és a rómaiak velük egy időben vagy talán még picit előbb is, a kínaiak, az indiaiak és az egyiptomiak rászoktak a királyok, császárok, hadvezérek, főpapok portréinak szoborformában való megjelenítéséhez. És micsoda szerencse, így aztán nemcsak elképzeléseink vannak róluk, hanem arcukat megörökítő kő-, bronzszobrok is. Így biztosan tudjuk, hogyan néztek ki a maharadzsák, a kínai császárok, gyönyörködhetünk Kleopátra sok száz szobrában, a nagy Julius Caesarban, Nérótól Vespasianusig. Milyen szerencse, hogy nem pusztították el valamennyit, bár már a korukban is divatja volt a szoborrombolásnak, de mennyire gazdagabbak vagyunk így!


Csinálj magadnak faragott képet!

Aztán a modern kor természetes velejárójának tekintette, hogy megörökítse saját nagyságát és ezzel egy időben, ha csak tehette, igyekezett szinte mindent lerombolni, ami nem őt dicsőítette. Például a második világháború után volt, aki le akarta rombolni a Gellért-hegyen álló Szabadság-szobrot is. Az akkori politikai hatalom azt hitte (talán jól hitte), hogy Horthy Miklós, Magyarország akkori kormányzója fiának az emlékére állíttatta a szobrot. Kisfaludi Strobl Zsigmond, az egyik legnagyobb magyar szobrász valóban kapott ilyen megbízást, de az a szobor sosem készült el és a tervei sem hasonlítottak a Szabadság-szoboréhoz.


Építeni, rombolni

Ebben az időben, főleg 1948 és 1956 között, olykor őrjöngéssé változott a szobrok rombolása, költöztetése. A hatalom, miután az embereken már elégtételt vett magának, dühét a műalkotásokra fordította és kizárólag politikai okokból rombolt vagy emelt szobrokat. Ha csak Magyarországot vesszük példának, ami mégiscsak a hazánk, nem volt olyan kis falu, ahol legalább egy Sztálin-szobor ne legyen. Rákosi, a magyar helytartó megúszta, hogy tömzsi, kövér, kopasz alakja köztéri szobrokká alakuljon, viszont még a magánlakásokba is beköltöztették a gipsz, miniatűr változatait. De, hogy minden hivatalban kötelező volt Sztálin kis mellszobra mellé egy kis Rákosit is tenni, az már igaz! Így aztán a Sztálin-, Lenin-, Rákosi-szobrok kultusszá váltak egészen 1956. október 23-ig. Nem fogják elhinni (dehogynem!), nem a gonosz vezetőkön vettek elégtételt, legelőször is a jelképet, a hatalmas Sztálin-szobrot, ami ott állt évekig bronzból, a földre döntötték. Húzták, vonták, levágták a fejét és a két csizma meredten állt, mint elárvult farönkök.


Szobor exodus

Aztán a Kádár-korszakban azon kívül, hogy minden utcának a nevét megváltoztatták, már Sztálin sem kellett, Rákosi szobraival együtt eltűnt. Kádár nem engedett magáról szobrot készíteni, talán egyetlen amatőr festményen szerepel. Rajta kívül pedig nem volt senki, akiből esetleg később szobor lehetett volna. 1990-ben jött a rendszerváltás. No, kérem, ezzel együtt beindult a szobrok kálváriája. Szinte az összes politikai vezér vagy a korábbi hatalomra utaló akár jó, akár rossz szobrokat áttelepítették valahol Budaörs felé és létrehoztak egy szoborparkot, ahol Marx, Engels, Lenin meg a többiek egymást nézhetik, hiszen válogatás nélkül ebben a haldokló szobortemetőbe élve temették el. 


Nagy Imre is költözött – bár őt nem kérdezték meg, akar-e menni

És a legutolsó évek kegyetlen szoborpusztításában áldozatul esett, az utóbbi időkig nemzeti hősként nyilvántartott, mártírhalált halt Nagy Imre szobor alakja is megterhelte a hatalmat. Egy éjszaka fogták és átköltöztették egy számára idegen, új helyre. Helyére, a vértanúknak nevezett áldozatok emlékére faragtak kőszobrot, de nem jutott már hely a vörösterror áldozatai mellett a fehérterror áldozatainak. Mert az áldozatok már nem hordanak, sem lelkükben, sem ruházatukban színt, ők csak az áldozat nevet viselhetik. Így hát úgy tűnik, lassan az utolsó nagy szoborcsere is megtörtént, már nincs kit költöztetni. József Attila lement a Duna-partra, nézi, hogy úszik el a dinnyehéj, Nagy Imre oda került, ahonnan rálát arra a házra, ahol a vezetők halálra ítélték. Károlyi Mihály szobrát leöntötték vörös festékkel, holott a legbékésebb polgár volt, aki a saját földjeit is szétosztotta a parasztok között. Igaz, a hatalom jelenlegi vezetőiről még nincsenek szobrocskák, így nem ismerhetik meg, milyen, ha összetörik gipsz vagy kő alakjukat. Így hát, halljuk éjszakánként a szoborcsoportok dalát, a német népdaloktól az orosz énekekig, sírnak, nevetnek és reménykednek, mert sohasem a kő a hibás. 



Fotó: Németh András Péter
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ