RSS Feed

Mindenki szüleiről (Az élők napja)

Regös István - 2019. 11. 01. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Mindenki szüleiről (Az élők napja)

Az élők emlékeznek a holtakra, akiknek csak addig van emlékük, amíg az élők végleg el nem felejtik őket. Ezért óvjuk, szeressük az élőket, hogy soha ne hervadjon el az emlékezés virága! Bár a most következő sorok úgy tűnhetnek, hogy csupán személyes emlékezések, szeretném, ha tisztelt olvasóink elhinnék, mindannyiunk eltávozott hozzátartozóját idézem közénk, hogy soha ne feledjük el őket, mert nélkülük mi sem lennénk.

Az apák dolga

Sajnos már rég nem mutattam meg írásaimat. Hacsak nem nyomtatásban. Kár, hogy nem tettem, amíg erre lehetőségem volt. Emlékszem, mikor először tettem eléd gyönyörűnek vallott verseimet, valamikor a kamaszkoromban. Nem mertem odanézni, amíg olvastad, csak vártam az ítéleted. Mindig dicsérted, elismerted. Biztattál. De hát ugye, ez az apák dolga. Első karácsony, első szilveszter, amikor nem tudom odaadni az ajándékot, amikor nem kívánhatok boldog újévet. Nem lázadozok. Fáj és beletörődöm.
Tudom, hogy nem vagyok egyedül a bánatommal. Sokan vagyunk, akik decemberben átéljük ezt az érzést. Látjuk egymást, megszorítjuk egymás kezét.
Most mondjuk, emlékezve szeretteinkre – én neked -, hogy sohasem akarunk elbúcsúzni tőletek, tőled. Mert így szép, hogy most is fogjátok kezünket, csomagoljátok az ajándékokat. Látjátok arcunkon az örömöt. Mert új pici babák születtek idén is. Mert jól vizsgáztunk, utat építettünk és betegeket gyógyítottunk. Tudom, elvárod tőlem, hogy vigyem tovább szellemedet. A tisztaságot – ráfér a világra!
De itt vannak az élők! Őket kell szeretni itt és most! Enyhíteni a hajléktalanok kínjait, a magányosak magányát, az öregek gondjait.
Látod, ezt is tőled tanultam. Vigyázz ránk!

Johanna a máglyán

Látom a lángokat lobogni,
A nyelvek nyaldossák, kóstolják
a húst, a csontokat. 
Jeanne d’Arc a máglyán, de még ott is büszkén
jajszó nélkül a fojtó füstben, ahol Johannát tépték, zúzták, rontották a testét,
De hang nem hagyta el az ajkát.
Csak a tűz, csak a lángok győzhettek rajta,
s elemésztették hamuvá a testet.

Csak a lángokat, csak a lángokat ne látnám lobogni,
és ne tudnám, hogy ott lesz porrá az anyám,
mert mind porból lettünk és porrá leszünk ismét.
Tudom, hogy csak a test hal meg, mert látom a fehér sirályt, 
mintegy igaz ember tiszta lelkét, hasít fel az égbe. 

Megfogadtam, nem lázadok az ellen
mi meg vagyon írva, a kezdet és a vég. 
Nem lázadok, mint József Attila tette, mikor a Mama
kinyújtózott egy láda fenekén,
s parolázott a halál oldalán csont kezekkel,
és indult vörösre cserzett tenyerekkel az égbe.
Mosószappan, lúg és a mosókonyha gőze
Itt maradt, de lett belőle óriás
a fiú szívében,
mert látta, hogy szürke haja lebben az égen. 

Anyám sudár volt, csak a kor és a kór tette picinnyé,
de én látom, mily óriás ő.
Az ő tüze is csak a testét emészti, bátor volt, mint Johanna, a szűz.
A lélek, az ő lelke is legyőzhetetlen, mint Attila írta: mert az maga a tűz.

Anyám, fogy a sor, a halál nem rossz,
csak végleges. Teszi a dolgát
Fogy a sor.
Minden rendben halad a kijelölt úton.
Először a szülők, aztán a gyerek.
Most már én jövök.
Jövök.




Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ