RSS Feed

Kulka: Unatkozom, nagyon

index - 2019. 11. 01. 9:41:58 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Kulka: Unatkozom, nagyon

Interjút adott a Magyar Narancsnak Kulka János színművész, aki többek között beszélt az egészségi állapotáról és a színházba való visszatérésről. A beszélgetésből kiderül, hogy Kulka a 2016-os sztrókja óta afáziával küzd, amelynek köszönhetően nehezen találja a szavakat, és az angoltudása sem tért vissza.

 Szabadidejében Indexet olvas és HBO-t néz, de néha belenéz az Origóba is, és akkor kicsit elborzad. Pláne úgy, hogy saját bevallása szerint nyolc éve lelkesedett valami közéleti témáért igazán, amikor a sajtószabadságért tüntetett az Erzsébet hídnál, és Csákányi Eszterrel állt együtt a színpadon.


A kissé borús hangulatú interjúban Kulka mintha arra utalna, hogy az utóbbi időben elment a humora, és kicsit egykedvű lett 61 éves korára, de például azt élvezi, hogy független társulattal, kis színpadon játszhat az Árvácskában és a Cseresznyéskertben is. Ahogy az interjúban mondja:Humoros voltam, vicces voltam, kedves ember voltam. Nagyon udvarias. Szia, szia, szia...Borzalmas. Szégyellem magam. De ez kész, nincs. A viccek - kész, nincs.

Emellett szerepelni fog Madarász István új filmjében, ami valószínűleg a 480 millió forint támogatást kapó Átjáróház lesz. Saját elmondása szerint unatkozik, ebben segített például neki az Árvácska is.

Unatkozom, nagyon. Mit csináljak? Gyógytorna, kondi, ez mind megvolt. Unatkozom, de ebben nagyon jó volt az Árvácska. Nagyon.

Mint Kulka mondja, a sztrókja előtt "kockafejű" volt, de most már elkezdett improvizálni, és már a régen rá jellemző félelem sincs meg benne az előadások előtt. A betegség miatti anyagi problémákat is kezelni tudta azzal, hogy eladta a házát, amiből vett két lakást Pécsen, és azoknak a kiadásából van rendszeres bevétele.

Fotó: Pintér Leó
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ