RSS Feed

A kutyatartás hatása

mti - 2019. 10. 10. 12:42:28 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A kutyatartás hatása

A kutyatartás csaknem negyedével csökkenti a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát - derült ki egy új metaanalízisből, amelyet az Amerikai Szív Társaság folyóiratában publikáltak a kutatók.

    A szakemberek tíz tanulmányt feldolgozva elemezték több mint 3,8 millió 18 éves, vagy annál idősebb páciens adatait. A tanulmányok közül kilenc hasonlította össze a bármely okból bekövetkező halálozás arányát kutyatartók és kutyát nem tartók között, és négy tanulmány vetette össze a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálozás arányát a két csoport között - írja a MedicalXpress egészségügyi portál.
    Az eredmények szerint a kutyátlanokhoz képest a kutyatartók körében 24 százalékkal alacsonyabb volt a bármely okból bekövetkező, 65 százalékkal alacsonyabb a szívroham utáni és 31 százalékkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel összefüggő halálozás kockázata.
    "Korábbi tanulmányok kapcsolatot mutattak ki a kutyatartás és a fokozott fizikai aktivitás, az alacsonyabb vérnyomás és a jobb koleszterinszint között" - mondta Caroline Kramer, a Torontói Egyetem munkatársa. Hozzátette: "mindezek fényében várható volt annak kimutatása, hogy a kutyatartók hosszabb ideig éltek és esetükben alacsonyabb volt a kardiovaszkuláris halálozás kockázata".
    A szakember szerint a következő lépés annak vizsgálata lesz, hogy milyen hatással van az ember szív- és érrendszerére egy kutya örökbefogadása, illetve, hogy a kutyatartásnak milyen jótékony szociális és pszichológiai hatásai vannak.
    A Circulation: Cardiovascular Quality and Outcomes című folyóiratban egy másik tanulmány is megjelent a témában, olyan 40 és 85 éves kor közötti svéd állampolgárok adatait elemezve, akik szívrohamon vagy sztrókon estek át 2001-2002 között.
    Az eredmények szerint a szívroham miatti kórházi kezelést követően egyedül élő kutyatartók körében 33 százalékkal, a partnerrel vagy gyerekkel élők körében 15 százalékkal volt alacsonyabb a halálozás kockázata, mint a kutya nélküli pácienseknél.
    A sztrók miatti kórházi kezelést követően egyedül élő kutyatartóknál 27 százalékkal, a partnerrel vagy gyerekkel élőknél 12 százalékkal volt alacsonyabb a halálozás kockázata, mint a kutyátlan pácienseknél.


Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ