RSS Feed

15 ezer gyermek a lelátón

NS - 2019. 10. 09. 12:43:30 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

15 ezer gyermek a lelátón

Mint ismert, az UEFA fegyelmi testülete szűk három héttel ezelőtt zárt kapus döntéssel büntette a magyar szövetséget a szeptemberi 9-i Magyarország–Szlovákia Európa-bajnoki-selejtezőmeccsen (1–2) elhangzott rasszista, kirekesztő megnyilvánulások miatt. Az MLSZ fellebbezett a döntés ellen, ám az UEFA fellebbviteli bizottsága érvényben hagyta a büntetést.

A döntés ismeretében az MLSZ úgy határozott, hogy – élve az UEFA fegyelmi szabályzat adta lehetőséggel – 14 éven aluli gyermekekkel fogja megtölteni a Groupama Arénát vasárnap. Az MLSZ keddi közleménye szerint óriási volt az érdeklődés, öt nap alatt mintegy 15 ezer gyermek jelentkezését rögzítették, így el is keltek a rendelkezésre álló jegyek. A megszokottól eltérő helyzetre való tekintettel hamarabb kinyitják majd a stadion kapuit a mérkőzés előtt, hogy a messziről érkezők is kényelmesen átvehessék a belépőket.

A magyar válogatott október 10-én csütörtökön Horvátországban lép pályára a vb-ezüstérmes ellen, három nappal később pedig a Groupama Arénában fogadja Azerbajdzsánt.

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ