RSS Feed

Nyílt nap a 120 éves Budafok kocsiszínben

BKV Zrt. Sajtóosztály - 2019. 09. 20. 17:00:54 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Nyílt nap a 120 éves Budafok kocsiszínben

A BKV-s nyílt napok ősztől tavaszig tartó „évadját” a tavalyihoz hasonló módon idén is ebben a nagy múltú, de mégis modern remízben nyitják meg szeptember 21-én, szombaton.

A Budafok kocsiszín idén ünnepeli százhuszadik születésnapját. Elődjét még a Budapest-Budafoki Helyiérdekű Villamos Vasút, a BBVV építtette 1899-ben. A kocsiszín az 1960-as évek elejéig a HÉV járműveinek adott otthont, a járműépítő műhelyben készültek a legendás M IX-es HÉV motorvonatok prototípusai 1962-ben. 1963-tól költöztek a budapesti sárga villamosok a remízbe, amely a ’80-as évek elején fogadta a Csehszlovákiából érkező több mint háromszáz Tatra T5C5 villamost. 2018-ra – a főváros legújabb és leghosszabb villamosainak, a CAF szerelvények jelentős részének fogadására – a kocsiszín teljesen megújult.

Idén is készülünk nosztalgia villamosokkal, illetve egy HÉV szerelvénnyel (2624, 611, 1820, 1074, UV, MUV, MVIII, PXV), de természetesen megtekinthetők lesznek a még forgalomban közlekedő típusok (ICS 1441, T5C5K2, CAF), és a háttérmunkát segítő járművek is (felújított hóseprő, síncsiszoló, Shörling, Unimog, zavarelhárító szerkocsi).

A közlekedési szakma rejtelmei iránt komolyabban érdeklődők számára kis csoportos vezetett túrát – csarnoklátogatást szervezünk a telephelyen, amelyen a résztvevők mélyebben megismerkedhetnek a kocsiszínben zajló munkával, a járművek karbantartásának folyamatával. A vezetett túrára az esemény előtt a helyszínen lehet korlátozott számban jelentkezni.

A rendezvényeinken elmaradhatatlan gyermekfoglalkoztatóban társasjátékokkal, kvízjátékkal és csocsó asztallal várjuk a kisebbeket.

A szombati nyílt naphoz kapcsolódóan regisztrációhoz kötött nosztalgia fotósmenet is indul Budafok Kocsiszínből délelőtt 10:30 órakor, és délután 14:00 órakor.
A résztvevők a 2806-os favázas sárga szépséggel és az 5884-es pótkocsival utazhatnak a következő útvonalon: Budafok kocsiszín – Fehérvári út – Újbuda központ – Nagykörút – Széll K. tér – Szilágyi Erzsébet fasor – Szent János kórház – Szilágyi Erzsébet fasor – Széll K . tér – Déli pu. – Krisztina krt. – Döbrentei tér – Szent Gellért tér – Bartók Béla út – Móricz Zsigmond körtér – Fehérvári út – Budafok kocsiszín.
A fotósmenet díja a megszokott módon egy 2000 Ft-os nosztalgia napijegy.
Regisztrálni a következő linken lehet: https://www.bkv.hu/hu/visits/0921_budafoki_fotosmen

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ