RSS Feed

Meghalt Rajk László

Hvg.hu - 2019. 09. 12. 8:57:58 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Meghalt Rajk László

Életének 71. évében elhunyt Rajk László építész, belsőépítész, látványtervező, a magyar demokratikus ellenzék egykori tagja, volt SZDSZ-es politikus. A halálhírt elsőként az ÉpítészFórum.hu írta meg. Mint írták, Rajk rövid lefolyású, súlyos betegség után halt meg. Demszky Gábort a hvg.hu-nak azt mondta, a legjobb barátját veszítette el, minden fontos dolgot, a szamizdatot, a főpolgármesterséget is Rajk tanácsaival csinálta végig.

Rajk László édesapját, az azonos nevű egykori kommunista belügyminisztert 1949-ben, a Rákosi-korszak leghíresebb koncepciós perében ítélték halálra, majd kivégezték. Ifj. Rajk László ezután egy ideig egy gyermekotthonban nevelkedett, édesanyja csak börtönből való szabadulása utána vehette ismét magához.

Rajk előbb az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán végzett tanulmányokat, itt 1972-ben szerzett diplomát, majd tanult a kanadai McGill Universityn is.

Alapító tagja volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, a későbbi SZDSZ-nek is, amelynek alapításától tisztségviselője is volt. Az 1989. június 16-i Nagy Imre-újratemetés gigantikus díszletei is az ő nevéhez kötődnek, miként a párizsi Pere Lachaise temetőben Nagy Imre és mártírtársainak szimbolikus síremléke, a budapesti Lehel téri piac épülete, az Aquincumi Múzeum új épülete, illetve a Corvin Mozi 1990-es évekbeli felújításakor a belsőépítészeti kialakítás.

Számos film látványvilágán és díszletein is dolgozott, így például Gothár Péter 1981-es Megáll az idő, Tarr Béla A londoni férfi, valamint a Berlinale-díjas A torinói ló című filmjén, dolgozott Nemes Jeles Lászlóval a Napszálltán és az Oscar-nyertes Saul fián, illetve az idei magyar Oscar-jelölt filmen, Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotásán is.

Fotó: epiteszforum.hu
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ