RSS Feed

Nagy Ádám - Bristol

NS, mti - 2019. 08. 07. 19:29:14 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Nagy Ádám - Bristol

Olasz sajtóértesülések szerint Nagy Ádámot szerdán orvosi vizsgálatra várják az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bristol Citynél.Mint megírtuk, az angol együttes több portál szerint is négyéves szerződést kínált a Bologna 24 esztendős magyar válogatott játékosáért.

A várható klubváltást azóta a Sky Sports Italia és Gianluca Di Marzio olasz transzferguru is megerősítette, utóbbi ráadásul bővebb információkkal is szolgált: tudomása szerint Nagy Ádámot szerdán reggel orvosi vizsgálatra várják a Bristol Citynél, s ha mindent rendben találnak, akkor az angol egyesület 2.5 millió eurót fizet a középpályásért a Bolognának.
A Bristol Cityvel kapcsolatos hír, hogy a gárda kedden már bejelentette egy középső középpályás szerződtetését – a 18 esztendős francia utánpótlás-válogatott Han-Noah Massengo a Monaco B-től érkezett, s úgy tudni, hogy 8 millió eurót fizetett érte a Bristol.

A 33-szoros magyar válogatott középpályás 2016-ban, az Eb-szereplést követően a Transfermarkt szerint 1.8 millió euróért igazolt a Ferencvárostól a Bolognához, amelyben az első idényében még 28 találkozón jutott szóhoz, azóta viszont csak 13, illetve 16 tétmeccs adatott meg számára az előző két idényben. Nagy Ádám a nyáron már a Nemzeti Sportnak is beszélt arról, hogy a több játéklehetőség reményében klubot váltana.

A középpályás három évvel ezelőtt, a franciaországi Európa-bajnokságot követően a Ferencvárostól igazolt az olasz élvonalba, ahol az első idényében rendszeres játéklehetőséget kapott, a következő két szezonban viszont sokkal kevesebb időt tölthetett a pályán.
    "Nagyon izgatott vagyok, dolgozik bennem az adrenalin, nagyon várom ezt az új kalandot, az első edzést a csapattal, és az első mérkőzést" - nyilatkozta Nagy Ádám a Bristol Facebook-oldalán videoüzenetben.
    Kiemelte: gyönyörű stadionja van új klubjának, amelyben a lelátók közel vannak a pályához, így rendszerint nagyszerű a hangulat.
    "Hallottam, hogy az emberek itt megőrülnek a futballért. Remek érzés, hogy ilyen komoly hagyományokkal rendelkező csapat tagja lehetek, nagyon várom a közös sikereket" - mondta.
    
Nagy Ádám elmesélte, amikor megtudta, hogy komolyan érdeklődnek iránta, megnézte a csapat néhány közelmúltbeli mérkőzését és olvasott a városról is.
    "Fontos volt, hogy egy nagy projekt részese lehetek. Szimpatikus számomra, ahogyan a csapat futballozik: sok labdabirtoklással megpróbálja irányítani a játékot. Biztosan lesznek nehéz meccseink, de fontos, hogy megpróbáljunk a lehető legjobban játszani, és rajongóink segítenek bennünket a céljaink elérésében" - közölte.
    A középpályás saját magáról elmondta, hogy védekező felfogású játékos, a pályán a hátvédek és a támadók összekötője, egyébként pedig teljes mértékben csapatjátékos, aki szeret keményen dolgozni.
    "A legfőbb célom most az, hogy a lehető leghamarabb bekerüljek a csapatba" - nyilatkozta olyan remek angolsággal, amivel a klub közösségi oldalán számos helyi szurkoló elismerését kiváltotta. Egyikük azt írta, a magyar futballista jobban beszéli a nyelvet, mint jó néhány angol játékos, a másik reményét fejezte ki, hogy Nagy legalább olyan jól teljesít majd a pályán, ahogyan angolul beszél, a harmadik pedig azt emelte ki, hogy eredeti gondolatai vannak, nem csak közhelyeket ismételget.


Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ