RSS Feed

Háj báj

Mogyorósi Géza - 2019. 07. 23. 8:00:15 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Háj báj

Olvasom, hogy bolygónkon 1975-tel összevetve háromszorosára nőtt a túlsúlyos népesség aránya. Elégedetten csettintek. Hiszen azóta, hogy kamasz koromban a Fradiban eveztem - gályáztam nyolcasban... - csak két és félszer lettem dagadtabb.

Oké, a hájam nőtt, a hajam fogyott. Férfi sors - esetemben, immáron negyven éve szakállas történet! Az persze nekem is feltűnt, hogy a korábban számomra csak az Egyesült Államokból ismert pocakosok-seggesek tábora Európában is gyarapszik. Németországban élve látom, hogy gyakorta komplett négy-öt fős dundi családok vonszolják magukat az utcán, szoronganak buszon, repülőn, izzadnak cefetül, s nem csak a nyári kánikulában.

Bezzeg a Kádár-medencében, az embernek max. egy-két (csúfolható) kövér osztálytársa volt csupán. Sportoltunk, táncoltunk, hosszú hajjal hajszoltuk a lányokat, néha még a teltkarcsúakat is. S akármennyit ettem - előbb túróscsuszás korszakom volt, aztán a 70-es évektől jött a rántott hús mánia - mely csirkéből, sertésből, borjúból ma is tart. Pedig, hogy utáltam vasárnap délelőttönként anyám konyhájában panírozni. Rég volt...

De nem akarnám teljesen eltréfálni, hogy az egészségtelen életmód milliók életét rövidíti meg szerte a világban. Pláne, hogy a kalóriadús zabálás-italozás már a fiatal korosztályt is meghódította. Hamburger + kóla + fagyi = háj báj. S azok a vádlik, tomporok, lötyögő bicepszek egy tarka sárkány tetkótól sem lesznek szebbek. Ráadásul e nyáron számos EU tagállamot meghódított az elektro roller. Azok a mázsás leányzók és legények, akik eddig gyalog, vagy bér bicajjal turistáskodtak Berlinben, most fizikai fáradozást nem igénylő, halk rollerekkel suhannak a Spreenél. Óránként, úgy 3 ezer forintért. Minek a strapa! Az persze csak a legmohóbbakat készteti töprengésre, hogy annyi pénzből (8-10 euróból) mennyi csipszet, sült krumplit, pizzát lehetne rendelni - akár mobil telefonon is, az otthoni kanapéról!

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ