RSS Feed

Megnyílt a Hilton Garden Inn Budapesten

mti - 2019. 07. 10. 8:19:48 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Megnyílt a Hilton Garden Inn Budapesten

Megnyílt Budapesten a Hilton csoport legújabb, 214 szobás szállodája, a Hilton Garden Inn Budapest City Centre - jelentették be a cég vezetői kedden. Manuela K. Brode szállodaigazgató a létesítmény jelenlegi foglaltságát kiemelkedőnek nevezte, az üzleti terveik szerint átlagosan 70 százalékos foglaltsággal számolnak a következő időszakra.

 Aa szálloda építése 2015-ben kezdődött, kisebb szünetekkel 3 évig épült. Tulajdonosai független befektetők, akikkel több mint 20 évre kötöttek üzemeltetési szerződést. A beruházás értékét nem közölték. A szállodába több mint 50 új dolgozót vettek fel.
    Alexandra Murray, a Hilton's Focused Service Operations európai, közép-keleti és afrikai (EMEA) régióért felelős alelnöke elmondta, hogy az idén 100 éves Hilton szállodalánc dinamikusan bővül, az utóbbi időszakban hetente nyit új szállodát a régióban. Európában már 65 Hilton Garden Inn működik, Magyarországon ez az első ilyen márkájú hotel. A terveik között szerepel, hogy Budapesten kívül is nyitnak majd szállodát - mondta.
    A Hilton Garden Inn Budapest City Centre a fővárosi hatodik kerületében a Lázár utcában néhány lépésre van az Operaháztól és a Szent István Bazilikától, így ideális helyszín a város legnevezetesebb pontjait felfedezni kívánó utazóknak - mondta a szállodaigazgató. Hozzátette: az egyéni utazókra fókuszálnak, az üzleti és szabadidős turistákra egyaránt. 
    A szállodában három rendezvényterem van, amelyek közül a legnagyobb 100 fő befogadására képes. Kitért arra is, hogy az étteremben helyi alapanyagokból főznek, és helyi kézműves söröket is felszolgálnak.
    A Hilton egyike a világ vezető szállodaipari vállalatainak, 113 országban és területen üzemeltet 5700 szállodát, amelyekben összesen több mint 923 ezer szoba van. A Hilton Garden Inn lánchoz 42 országban több mint 820 hotel tartozik.

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ