RSS Feed

Üveghegy

Váczy András - 2019. 05. 31. 8:00:02 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Üveghegy

„Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren is túl, az üveghegyeken is túl, ahol a kurta farkú malac túr…” – mitikus mesekezdő formulából most az „üveghegyek” meseelemről lesz szó. Nem pusztán jelképesen, sőt, nagyon is valóságosan.

Napjaink nyelvhasználatába bekúszott a környezettudatosság. Mert ugye, az ember pusztító fajta, károsítja környezetét szeméttel, benzingőzzel és mindenféle mocsokkal, úgyhogy, ha ez nem áll meg, belepusztul a természet, vele együtt mi is. Világnézeti és politikai szlogen lett a környezetbarátság/tudatosság, nemzetközi szervezetek akcióznak, média harsogja, közszereplők és celebek kesztyűben szedik a hulladékot, példát mutatva a következő generációnak, amelyik talán nem szórja szerteszét, hanem gyűjtőbe, megsemmisítőbe, újrahasznosítóba viszi. Túl a motiváción kötelessége minden civilizált államnak kivennie részét költségvetésileg: lépten-nyomon legyen kuka, láda, konténer, azokat rendszeresen ürítsék. És legyenek nagyobb hulladéktételt átvevő helyek.  
Barátom nagymamája, mint a régi svádájú nagymamák általában, szorgalmasan eltett. Eltett, amit csak tudott, ami a kertben termett (ha kevés volt, hát vett hozzá a piacon): szilvát, barackot, epret legfőképpen paradicsomot. Eltevés esetünkben annyit tesz, hogy télen is legyen a friss gyümölcsre-zöldségre hajazó lekvár, kompót, püré a spájzban. Szedte, vette, vitte, mosta, hámozta, nagy fazékban főzte, vájlingba merte, aztán üvegbe töltötte… a paradicsomot szigorúan átlátszó, fehér boros-pálinkás palackokba. A sok finomságot pedig rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek ajándékozta azzal a kikötéssel, hogy az üres üveget hozzák ám vissza, sőt, ha kiisszák a bort meg rövidet, a palackot ne váltsák be, kellenek azok a nyári eltevéshez. Így ment ez… 
Barátom nagymamája meghalt. Barátom végigböngészte a kihalt házat, mindenütt rend és tisztaság, de amikor benézett a pincébe, leesett az álla: dugig tele üres üveggel! Mitévő legyen? Visszaváltásról szó sem lehet, néhány kivétellel a zöme nem betétdíjas, nem kell a boltnak, csináljon vele a vevő, amit akar. (Pár évtizede, amikor a köztudat mit sem sejtett a környezettudatosságról, nem volt műanyag palack, tasak, zacskó, az üres üveget simán visszaváltották.) Környezettudatos polgár összeszedi, szortírozza, színeset külön, fehéret külön, aztán gyári madzaggal összezárható zsákokba rakja, azokat berámolja a kocsijába, aztán a csörgő-zörgő zacskóhegyekkel elautózik valamelyik átvevőhelyre, ahol mint környezettudatos polgárt örömmel fogadják. Mert azért vannak…
Barátom józsefvárosi, ide-oda furikázva látja ám a szanaszét dobált üvegeket, de ő nem… addig ment, amíg a Sárkány utcában talált egy idillikus, zöld bokrokkal körbe ölelt, pagonyszerű udvart. Tábla adta hírül: Lakossági szelektív hulladékgyűjtőudvar. Ez az! Benyitott, egy hölgy fogadta, mondta neki, mit hozott, a hölgy kitárta a kaput, ő behajtott, beállt egy konténer elé, amin "fehérüveg" felírat volt. Nyitotta volna a csomagtartót, amikor a hölgy behívta az irodájába, és kért tőle személyi igazolványt, lakcímkártyát, hozzátéve, hogy ez a rendelkezés. Odaadta. Csóválta ugyan a fejét: minek ez? De a rendelet, az rendelet, és kinyitotta a csomagtartót. Nagyot nézett a hölgy a tizenvalahány zsák láttán. – Ennyi mennyiséget díjfizetés ellenében tudok átvenni – mire barátomban meghűlt a vér. – Összeszedtem, kiválogattam, bezsákoltam, kocsiba rámoltam, idecipeltem, és még fizessek is? – nyögte ki, és letaglózva elmesélte, hogy ez mind a nagyi, sok éven át tartó gyűjtőmunkájának eredménye. – Elhiszem – kommentálta a hölgy –, de akkor is csak két zsákot vehetek át ingyen, a többiért fizetni kell. Ez az átvételi feltétel – mire barátom mély levegőt vett, két zsákot a konténerbe dobott, megköszönte, és kihajtott az udvarból. A rendelet, az rendelet. Ki érti ezt? Aztán felcsapott kukavadásznak, addig autózott, amíg talált egy szabadon árválkodó konténert "fehérüveg" felirattal, a teteje lakattal lezárva, mindössze egy üvegméretű kis lyuk árválkodik az oldalán. Kipakolta a kocsiból mind a tizenvalahány zsákot, szétterítette a járdán, lehajolt, felállt, hajított, ahogy egyenként a palackokat bedobálta a lyukon. A hosszas művelet alatt szórakozni vágyok népek gyűltek köréje, egymástól kérdezték, miféle jópofa muri lesz itt ma… De ő nem zavartatta magát, lehajolt, felállt, dobott: büszkén környezettudatosnak érezte magát. És mélyen csalódottnak…
Barátom ezek után trükkös átvágásnak veszi a környezettudatos kampányfilmeket, az emberiséget és a környezetet óvó szlogeneket. Egytől-egyik mind fake, svindli… Az állam (önkormányzat, nonprofit cég, satöbbi), akinek dolga lenne a környezetvédelem, nemhogy erre szoktatja/neveli/segíti, hanem ellencsapással bürokrata hálót vet, és cinikusan megvágja környezettudatos polgárait.
És ez mind nem az üveghegyen túl. Ez az üveghegy…   

Fotó: Máté Krisztián
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ