RSS Feed

A koldulásról vagy miről II.

Regös istván - 2019. 05. 29. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A koldulásról vagy miről II.

Nemrégen arról írtam, hogy lassan elviselhetetlenné válik a koldusok jelenléte nagyobb városainkban, főleg Budapesten. Írtam arról is, hogy miért az egyén fizesse meg sok nagycsaládos elszegényedett ember költségeit. Mindezt azért írtam, hogy felhívjam a figyelmet a kötelesség megosztásra, az egyén és az állam kötelezettségére. Egy tisztességes adófizető nemcsak eszmeileg, hanem ténylegesen is hozzájárul a szociális gondok enyhítéséhez.

Ez úgy történik, hogy az állam kirója az úgynevezett szociális hozzájárulási adót. Ezért joggal hiszem, gondoltam én, hogy még egyszer nem kellene adóznom a koldusoknak, az elszegényedett rétegnek.

Maecenas legendát teremtett

De mea culpa, módosítom az álláspontomat. Valahogy megpróbálok középen maradni, csak nehogy olyan legyek, mint egy modern étlap, amelyen például paprikás krumplit ehetek újragondolva, ami sem nem paprikás, sem nem rakott krumpli. Miként a koldusonként és a közlekedési lámpánkénti száz forintokat illeti vagy a külön adományokat a szegényeknek. Mert ezzel nem oldottam meg semmit, gondolom én, legfeljebb a lelkiismeretem piheg egy kicsit. Mégis azt mondom, hogy hoppá, az ilyen kijelentések, mint amilyenek az enyémek voltak, amelyek elítélik a pénzkunyerálást, akár egyénileg, akár csoportosan, nem helyesek. Mert a világ amióta világ, és társadalmak élnek társadalmak mellett, gazdagok és szegények töltik idejüket ezen a sárgolyón, azóta mindig vannak olyanok, Maecenas óta nevük is van, akik tehetségükhöz mérten adakoznak. Ezt valóban nem szabad és nem is illő koldulásnak, kunyerálásnak nevezni.


Zsenik éltek támogatásból

A világ szegényebb lenne, ha nem lettek volna Medicik (Mátyás király, II. József osztrák-magyar császár, stb.), római pápák, akik mai nyelven szólva szegény, de világra szóló tehetségeket menedzseltek. Szegényebbek lennénk egy Michelangelóval, egy Leonardo da Vincivel, egy Vincent van Gogh-val vagy egy Paul Gauguinnel, nem beszélve a technika zsenijeiről, akiket valaki vagy valakik, egyének és kormányok, bankárok és technikakedvelők támogattak. Szóval, hagyjuk a kategorikus ítéleteket másra, maxima mea culpa. Eszembe jutott azóta, hogy magam is létrehoztam az Intenszív Alapítványt, mely évtizedekig működött és magamat kellett volna minősíteni, elítélni, mert ebbe az alapítványba is pénzt gyűjtöttünk, hogy kórházakat segítsen, különösen kardiológiai intenzív osztályokat. Óriási szerencsénk volt, mert igen kiváló emberek álltak mellénk és így, az elmúlt évszázad egyik legnagyszerűbb magyar embere vállalta a fővédnökséget: gyönyörű, meleg hangú levélben írt nekem Göncz Árpád, akkori köztársasági elnök. Kurátora volt az alapítványunknak Préda István kardiológus professzor, Székely Ádám, akit csak csodadoktornak hívok és feleségem, Regös Istvánné. Úgyhogy, illő a kezemre verni, ne ítélkezzek, hogy ne ítéltessek!


Az alapítványok világa

Az alapítványok az egész világon azért szerveződnek, hogy átvállaljanak bizonyos feladatokat az államtól. A szükséget leginkább a közvetlen környezet észleli, ezért a segítséget is valahol szűkebb körben kell keresni. Ezért aztán felülvizsgáltam morózus ítéletemet az előző írásomban, és arra a következtetésre jutottam, hogy a koldulás, a kunyerálás egyáltalán nem azonos a jótékonykodó segítséggel. Azt a módot kellene még megtalálni, hogy az adakozás ne minősüljön kunyerálásnak, és ne is tűnjön annak. Véleményem szerint súlyos bűncselekményt valósít meg az a személy vagy alapítvány, aki, és amelyik jó és tisztességes célt hirdet meg, gyűjt pénzt, de nem arra használja fel, amire az alapszabály, az alapító okirat felhatalmazza. Igen, vannak jó emberek, akik azonnal megmozdulnak és a segítők közé állnak, sőt segítenek is akkor, amikor például valakinek leég a háza, több gyerekkel ott marad hajlék nélkül, vagy egy közintézménynek, egy kórháznak olyan gépre van sürgősen szüksége, amit a fenntartója valamilyen okból nem szerez be, akkor jó, ha akár egy személy indít gyűjtést. Ez nem csak azt jelenti, amit én korábban gondoltam, hogy tévés megjelenés, internetes felhívás kapcsán segítenek egy családnak. Ha a közvéleménynek tudomására jut, hogy sürgős segítségre van valakinek vagy valakiknek szüksége és azt is látják, hogy milyen boldogságot jelent az a pillanat, amikor megkapják a segítséget a rászorulók. Egészen biztos, pszichológiai jelentősége is van, amikor felteszik a kérdést önmaguknak, hogy megtettünk-e mindent embertársainkért. 

Utóirat

Így hát, eleget tettem lelkiismeretem parancsának, legalábbis remélem. Másokat is elgondolkodtattam, hogy mielőbb pálcát törünk valami vagy valakik fölött, hogy jobban gondoljuk át és ne szégyelljük meg beismerni, ha hibáztunk. Ne rontsuk azok kedvét, cselekvőkészségét, akik részt vállalnak a segítők munkájában. Ezért mindenki nevében, aki summásan elítéli a pénz- vagy adománygyűjtést, álljon itt sokadszor, mea culpa, maxima mea culpa. 



Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ