RSS Feed

Jön az iráni háború?

mti - 2019. 05. 16. 20:15:14 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Az amerikai kongresszus nem adott felhatalmazást egy Irán elleni háborúra - hangsúlyozta Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke csütörtökön újságírók előtt. A házelnök közölte azt is: a republikánus kormányzat titkosított információkat is tartalmazó tájékoztatást ad majd a törvényhozás vezető politikusainak.

     A The New York Times című lap internetes oldalán azt jelentette: az amerikai titkosszolgálat eddig olyan titkosított fotókat hozna nyilvánosságra, amelyek egy kisebb méretű hajón lévő iráni rakétáról készültek, és bizonyítják a növekvő iráni fenyegetést. A Pentagon egyelőre nem tette közzé ezeket. 
     A lap két meg nem nevezett kormányzati tisztségviselőre hivatkozva azt írta: további, egyelőre változatlanul titkosított fotók azt mutatják, hogy az amerikai kormány által nemrégiben terrorista szervezetnek minősített iráni Forradalmi Gárda tagjai több iráni kikötőben is rakétákat pakolnak hajókra. 
     Az amerikai sajtó először a múlt héten közölt - hírszerzési forrásokra hivatkozó - jelentéseket arról, hogy Irán rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat szállított a Perzsa(Arab)-öbölben. Ez a hírszerzési információ volt a hivatkozási alap az amerikai kormányzat számára ahhoz, hogy repülőgép-anyahajót és B52-es vadászbombázókat indítson a térségbe. 
     A hírszerzési információk - a The New York Times szerint - heves vitákat váltottak ki a Fehér Ház, a Pentagon és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) között a feltételezett iráni fenyegetés mértékéről. 
     A The Washington Post az internetes oldalán csütörtökön meg nem nevezett forrásokra hivatkozva szintén az amerikai kormányzaton belül nézetkülönbségekről írt. A lap tudni véli, hogy Donald Trump elnök aggódik, hogy az Iránban rendszerváltozást szorgalmazó John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó Irán elleni háborúba sodorja az Egyesült Államokat. A Post értesülései szerint az elnök mindenképpen diplomáciai úton szeretné enyhíteni a feszültséget. 
    Garrett Marquis, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője a CNN megkeresésére cáfolta a belső vitákról szóló sajtójelentéseket. Mint fogalmazott: ezek "nem pontosan tükrözik a valóságot".

Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ