RSS Feed

Dr. Merkel titkai

Mogyorósi Géza - 2019. 04. 28. 8:00:22 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Dr. Merkel titkai

Dr. Angela Merkel - 18 év után - önként távozva kereszténydemokrata pártja, a CDU éléről hangsúlyozta, hogy 2021-ig kormányfőként akar tevékenykedni. Ezzel eloszlatta a kancellárnő azokat a pletykákat, hogy belefáradt a politizálásba. Május végén persze - az európai polgárok voksai révén - átalakulhat a kontinens térképe.

A nyáron 65. születésnapját ünneplő - Kelet-Németországban szocializálódott, ám Hamburgban világra jött - Angela Merkel az NSZK históriájának első női kormányfője. A polgárok zöme elégedett munkájával, bár a menekült kérdéstől a dízel botrányig hibáit is gyakorta szemére veti az ellenzék. Persze az igazi megmérettetés a 2019-es tartományi választásokon, illetve az EU-s voksviadalon lesz (májusban).
Az EU legnépesebb tagállamának frontasszonya, Angela (Dorothea) Kasner (az 1982-es válása után is első férje, Ulrich Merkel nevét viselő berlini kormányfő) '54 július 17-én született. A nyugatnémet Hanza-városból kiskorában került az NDK-ba, mivel protestáns lelkész édesapját az egyházi hivatal odahelyezte. "Apám nagy hangsúlyt helyezett a logikai szigorra, az érvelés tisztaságára" - emlékezett keresztény indíttatására a Mein Weg (Utam) című kötetben a politikusnő. "Anyámtól a normális hétköznapi életvitelt és főleg az improvizálást tanultam" - fogalmazott a három évvel fiatalabb öccsével és tíz esztendővel ifjabb húgával Templinben felcseperedett Merkel. 
Az első maradandó történelmi élmény 1961 nyarán érte a kis Angelát. Egyrészt a hamburgi anyai nagyanyával, meg testvérével és szüleivel egy kölcsönzött Volkswagen Bogárba zsúfolódva bejárták Bajorországot, másrészt hosszú korszakra ez volt az utolsó nyugati utazásuk, hiszen akkor augusztusban megépült a berlini fal. Mint német családok millióit, Merkel famíliáját is szétszakította a beton-szögesdrót "Mauer". A néhány héttel korábban még az NSZK-ban vidáman autót vezető édesapa Mecklenburgba visszatérve élete legszörnyűbb hangulatú miséjét tartotta a falépítés másnapján. Minden ember sírt a templomban... Ki gondolta akkor, hogy a kis Angelából majdan (2005-ben) az újraegyesített Németország első női kormányfője lesz!? Egy közép-európai asszony, aki Trumpokkal, Putyinokkal, Erdoganokkal, Orbánokkal egyeztet-vitázik évek óta. Türelmesen, bátran, bölcsen. Berlini utójának – 2021 előtt vagy majdan – súlyos örökséget kell átvennie Frau Merkeltől.


Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ