RSS Feed

Az áltelevíziózásról

Regös István - 2019. 04. 13. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Az áltelevíziózásról

Vitray Tamás nagymester nemcsak a valódi magyar televíziózás atyjának számít, hanem igazi látnok is. Én, ha valamit konyítottam is a televíziózáshoz, azt Vitray Tamástól lestem el, mi több, igyekeztem utánozni. Olyan szinten ragaszkodott a mérhető értékekhez, hogy nemegyszer utasította el a gyatra sikerek lehetőségeit.

Számára az interjú szent dolog volt, soha nem kívánt más lenni, mint érdeklődő, kérdező, aki minden riportalanyát tisztelte. Amikor pedig a műsorok nézettsége került szóba, talán ő volt az első, aki azt mondta, azzal is lehet növelni a nézettséget, ha letolt gatyával körbe-körbe szaladgálunk a stúdióban.

Vitray nagymester látnok is volt

Amit egykor szinte látnokként megjósolt, az ma már valóság, sőt meghaladta legvadabb rémálmainkat is. Régebbi televíziós műsorok között számos olyannal találkoztunk, amit érdemes volt megnézni, mi több, véleményt is lehetett róla alkotni pro és kontra. Formailag és tartalmilag is elemezhettük a műsort, véleményt mondhattunk a riporter, a rendező, a szereplők teljesítményéről, vagyis volt miről írni és beszélni. Akkoriban a külcsín és a belbecs értéket képviselt, ezeknek ma már nyomuk sincs. Napjainkban viszont nem lehet írásban és talán beszédben sem elemezni a semmit, hiszen a semmiszer semmi, az még nagyobb semmi. Ha keményebben szeretném kifejezni magam, ez a soktucatnyi csatorna - és most a valódi csatornákról is írok -, ahol a szenny is folyik, egyszerűen mérgezi az emberek lelkét és agyát. Akár egy fordított piramis, a leghülyébb kerül a legtetejére, alul pedig fuldoklik az ész.


Jézusom, ennyi zárt osztályt!

Szándékosan nem nevezek meg csatornát, mert néhány, úgynevezett szakosodott műsorszórón kívül valamennyi a bódító, buta baromság kategóriájába tartozik. Nem érdemes elemezni ezeknek a „műintézeteknek” a műsorait, elkülöníteni a politikát, a tudományt, a szórakoztatást, mert ezek csak annyit érnek, amennyi pénzt hoznak a csatornáknak. A politikai műsorok nem a társadalomról szólnak, hanem pártpolitikáról, nem elemeznek, hanem agitálnak és alulról, felülről, jobbról, balról árad az ártalmas, zagyva hazudozás. Nem egy vagy két csatornáról beszélek, hanem a létező összesről. Nem vigasztal a balhazugság a jobbhazugsággal szemben. Ami pedig a szórakoztatást illeti, azt leginkább egy orvos nélkül működő elmegyógyintézet zárt osztályához tudom hasonlítani. Ma már egy ismert arc sem elég ahhoz, hogy nézők tömegeit ültesse a képernyő elé, ugyanis ha nincs egyetlen gondolata sem, az történik, amit manapság szinte valamennyi tévé képernyőjén láthatunk. Hogy Vitraynak a letolt gatyával kapcsolatos jóslata mennyire valósággá vált, mutatja, hogy van olyan csatorna, amelynek az egyik műsorában alsógatya nélkül, ordítva, sikítozva rohangálnak a szereplők, akiket már nem az arcukról, hanem csüngő-lógó szerszámaikról lehet megkülönböztetni. Amikor először láttam ezeket a jeleneteket, azt hittem, csak a szürkehályog teszi.


És íme, helye van a meztelen fenéknek!

Mostanában azt hívják szórakoztató műsornak, amelyben a szereplők ordítanak, sikítanak, ökörködnek, vihognak saját idétlen vicceiken, no meg disznólkodnak. Szóval, ez a mai televíziózás nem valamiféle modernizált új minőség, hanem elvetélt kutyaszar. Igen, ez egy dühös írás, mert sajnálom a kultúra efféle lealacsonyítását. Nagyon nehéz a valódi értékekhez visszakapaszkodni és elég könnyű volt semmivé tenni azokat. A példa kedvéért egy csatornát azért kiemelek. Emlékszem, amikor az egykori Duna Televízió az indulásakor, a kilencvenes évek elején egy Csehov-darabot sugárzott főműsoridőben, csak azért, hogy kiderüljön, hányan fogják nézni. Drága olvasóim, kapaszkodjanak meg! A színdarab nézettsége mérhetetlen volt. A nézők mintha már akkor is menekültek volna Csehovtól, Shakespeare-től, Bernadt Shaw-tól. Az emberek lassan minden olyan produkciótól félni kezdenek, amelyek befogadásához egy picit is meg kell erőltetni az agyat. Miközben nem a kultúrát kell levinni a nézhetetlen szintig, hanem az embereket kellene felemelni a tudásszintig. Ez nem a televíziós művészet újragondolt mutatványa, nem a Michelin csillagos éttermek produkcióinak helye, hanem mindaz, ami most folyik a televíziózásban, az gyalázat! Ha megmarad ilyennek a mai televíziózás, egész nemzedékeket butíthat el, a szülőknek meg kell tanítaniuk a gyerekeiket arra, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól. Ha pedig ma este bekapcsolják a tévét és nem ezt látják, amit én most itt leírtam, tessenek bátran megcáfolni!



Fotó: Iró Zoltán
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ