RSS Feed

A magyar szövetség utánpótlás-sorozatában 38 kerékpárverseny

MTI - 2019. 04. 06. 17:06:14 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A magyar szövetség utánpótlás-sorozatában 38 kerékpárverseny

Idén 38 versenyt rendeznek utánpótláskorú kerékpárosok számára a magyar szövetség (MKSZ) és a Kométa összefogásával.

    A megállapodás pénteki aláírásán Princzinger Péter, az MKSZ elnöke kifejtette, a magyar kerékpársport négy nagy kihívása a következő években a versenyrendszer fejlesztése, valamint a személyi feltételek, a kerékpáros infrastruktúra és a kommunikáció javítása lesz.
    A versenyrendszer stratégiai fontosságú fejlesztése kapcsán kiemelte, a cél a millenniumi generáció és szüleik megszólítása, hogy minél többen bringázzanak.
    "Nagyot tudunk előrelépni a megkötött együttműködésnek köszönhetően" - fogalmazott a sportvezető, aki hozzátette, három korcsoport számára 2019-ben több mint húsz településen összesen 38, egységes szabályrendszerű és színvonalú viadalt szerveznek.
    Princzinger az MTI érdeklődésére elárulta, a húsipari cég tízmillió forinttal támogatja a szövetséget, illetve rajta keresztül a megméretéseket rendező klubokat, ennek köszönhetően az utánpótlásversenyek nem a felnőtt viadalok mellékeseményei, hanem önálló rendezvények lesznek.
    Giacomo Pedranzini, a Kométa ügyvezető igazgatója rámutatott: a kerékpárversenyeken keresztül járulnak hozzá a jövő generációjának egészséges neveléséhez.
    A cég névadó szponzora a már visszavonult világklasszis kerekes, Alberto Contador kontinentális csapatának. Ennek kapcsán Pedranzini az MTI kérdésére elmondta: a megállapodás egyelőre 2019-re szól, de bizakodó, hogy az együttműködés hosszabb távú lesz.
    "Olasz vagyok, így azt tudom, hogy az olasz kerékpársport világhírű. Itt is vannak lehetőségek arra, hogy híresebbé tegyük a sportágat" - fogalmazott az üzletember.

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ