RSS Feed

Még mindig hülyének nézik a szurkolót

Dalia László - 2019. 03. 24. 8:00:45 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

 Még mindig hülyének nézik a szurkolót

A magyar válogatott ma játszik a horvátokkal, s a szlovák meccs után nem túl jók az előjelek. Simán kikaptunk és hát Modricék a szlovákoknál is sokkal jobban fociznak. Ha nem áll fel estére a magyar védelem, súlyos vereségbe futhatunk bele és akkor ismét kezdődik a társasjáték, hogy Rossi mester alkalmas-e a feladatra, pedig nem az olasz edzőn múlik igazán, mire jutunk a zöld gyepen.

A magyar foci bajai jóval mélyebben vannak elásva, minthogy kikaphatunk-e a szlovákoktól, mert hát bármennyire szomorú is, évek óta ők játsszák a jobb focit, a játékosaik európai top-klubokban rúgják a bőrt. A papírformával sincs gond, viszont nem szoros küzedelemben kaptunk ki, hanem mert gyenge volt a produkció, a védelem leginkább egy átjáróházhoz hasonlított. Szalai Ádám a meccs után csalódottan nyilatkozott, és súlyos kritikát fogalmazott meg, miszerint képtelenek voltunk betartani a taktikát, s elkeserítőnek ítélte a védekezésünket. Azóta többen felevetették, hogy ez nem volt helyes, miért nem az öltözőben mondta el a véleményét. Nos, ez van. Ne beszéljünk őszintén, ne kritzáljuk a  csapatunkat, legfeljebb zárt ajtók mögött. Még mindig hülyének nézik a szurkolót, aki pedig ugyanazt a meccset látta. Ajánlom Hajnal Tamásnak és társainak, hogy olvassák el a sportlap kommentjeit. Lényegesen keményebben fogalmaznak, mint Szalai Ádám. Nyilvánvaló a mezei szurkoló előtt is, hogy nemcsak technikai tudásban, taktikai érettségben is messze lemaradtunk a világtól.

Ha hétvégén megnézünk két NB I-es meccset és a többi összefoglalóját, a tükör nem hazudik, gyengécske focit fizetnek meg e hazában nagyon bőkezüen. Ugyanakkor a magyar szakértők, tisztelet a kivételnek, közel sem ilyen kritikusak. Amikor az edzők a saját csapatukat dicsérik, egy szavuk sincs. Talán attól félnek, hogy legközelebb nem hívják őket? Persze, az is igaz, hogy többségük edző volt, edző lesz, tehát csínján kell bánniuk a szavakkal, mert legközelebb ők is megkaphatják. Ez egy ördögi kör, egymás hülyítése. A néző meg bosszankodik, s legközelebb már nem is kapcsol magyar meccsre. Ezer szerencse, hogy például Szoboszlai Salzburgban tanul focizni, s nem itthon. Az MLSZ pedig leginkább tehetetlen, bár arra azért odafigyelhetnének, hogy ne idegenlégiós csapatok legyenek, mert így a magyar játékosoknak esélyük sincs, hogy kinőjék magukat...

Ma este elválik, hogy Rossi mesternek sikerült-e összerántania a csapatot. Dárdai és Storck szövetségi kapitányok azért voltak sikeresek, mert felépítettek egy stabil védelmet. Ők is ebből a szerény kínálatból válogathattak, de megtanították a csapatot védekezni, és nem is követtek el ilyen gyermeteg hibákat. Nagy reményeink persze nem lehetnek, a horvát, szlovák és walesi válogatott is erősebb, de legalább legyünk ott a pályán, szorongassuk meg őket. 


Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ