RSS Feed

"Úgy mulatok, úgy élek, mint Jávor Pál"

Csontos Tibor - 2019. 03. 05. 8:00:43 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Midőn e kijelentése után jó néhány évvel egy újabb interjúnkban szembesítettem e megjegyzésével, azt mondta, módosítani szeretne: "Jobban mulatok és élek, mint ahogyan Jávor Pál tette". Merthogy igazi életművész volt. Művésze az életnek, valamint egy rendkívül gazdag, sikeres és szép pályának. Kikezdhetetlenül népszerű volt és tehetséges. Az elmúlt novemberben volt nyolcvanegy éves, s a hétvégén a halálhíre érkezett. Koós Jánossal az utolsó táncdalmohikánok egyike távozott örökre.

Állítólag háromféle névjegye volt: Koós János előadóművész, Koós János életművész, Koós János nagypapa. Egy negyedik is illett volna hozzá: Koós János, hálás beszélgetőpartner. Egyszerre számított szakmai és emberi élvezetnek interjúkat készíteni vele, amelyek menet közben műfajváltáson mentek keresztül és többórás beszélgetéssé futották ki magukat. Jófajta vörösbor vagy éppen fröccsök társaságában. Utóbbiról még akkor sem feledkezett meg, amikor a Koóstoló nevű hajóján látott vendégül bennünket. A vitorláknak ott volt a szélmuníció nekünk pedig a mérhetetlen sztori- és anekdotakincs, mellyel vendéglátónk mindig is rendkívüli hangulatgazdának bizonyult. Színpadon kívül ugyanúgy lehetett kedvelni, miként a professzionális, sokoldalú előadóművészként. Oboaművész, karmester, táncdalénekes, film- és operettszínész, humorista, parodista, is volt, de portrékarikatúrákban is zseniálisnak számított, saját értékítélete szerint jobban is rajzolt, mint ahogyan énekelt. 

A víg özvegy című operett nyolc előadásában szerepelt a produkció japán turnéján, s ugyanebből száz előadást énekelt németül Frankfurtban, Münchenben. S persze a táncdalsikerek, a hazai és külföldi koncertsikerek, fesztiváldíjak, köztük a Rio de Janeiro-i énekfesztivál - zsűrielnök Fényes Szabolcs zeneszerző - legjobb férfi előadójának járó díja. A Copacabana egyik elegáns szállodájában lakott, a díjnyertes számára a hotel ajándéka az volt, hogy egy éjjel a kedvéért megnyitották és kivilágították a szálloda úszómedencéjét, melynek partján tíz pincér várta, whiskyvel a kézben, sőt egy nappal tovább maradhatott volna, de Koós hazaindult, hogy még elérje a Ferencváros-Komló mérkőzést. Zöld-fehér szívűként mesélte, hogy amikor újdonsült feleségével, Dékány Saroltával kijöttek a házasságkötő-teremből, megálltak egy pillanatra és azt mondta neki: "Imádlak, soha nem hagylak el, de egyvalamit kérek tőled: Soha ne mondd azt, hogy Jani, ne menj ki a Fradi-meccsre!" Mindez persze csupán statisztika, anekdota, sztori, melyek mögött csupán felsejlik Koós János, akiről mindenki azt tartotta: ezt az embert nem lehet nem szeretni. 

Az Országos Pénzügyőr Zenekar első oboásaként, akit akkor még Kupsa Jánosnak hívtak,  Vico Torriani-slágert énekelt a Zeneakadémia 1960-ban megrendezett  gólyabálján, mely produkció annyira megtetszett Marton Frigyesnek, a Mikroszkóp Színpad későbbi igazgatójának, a Rádiókabaré alapítójának, hogy felajánlotta neki, az Erkel Színház két karácsonyi műsorában is lépjen fel ugyanezzel, olyanok társaságában, mint Honthy Hanna, Psota Irén, Márkus László, Bilicsi Tivadar... A plakátokon azonban az övé helyett ez a név szerepelt: Koós János. Kérdezte Martont, ki ez a Koós, hiszen az ő neve Kupsa. Marton közölte vele, hogy ezt a nevet ő találta ki neki, mostantól kezdve ez lesz a neve, mert Kupsa néven nem lehet énekelni...

A többit pedig már tudjuk. A nemzedékéhez közeliek közül talán mindenki ismeri legalább egy slágerét, sokan tudhatják, mit jelentett neki  Hofi Géza, Bajor Imre, Aradszky László szakmai és emberi barátsága, a hozzá közel állók pedig emlékeznek, mennyire kedvelték egymást Dayka Margittal, aki mindig szeretett volna duettet énekelni Koós Jánossal. Azzal az énekessel, aki mindig büszkén mondta, hogy milyen szerencsésen is alakult az ő egész élete. Egyik beszélgetésünk során elmesélte, hogy Szenes Ivántól  - sok más mellett a Kislány a zongoránál, az Én, aki nála jártam című slágerek szövegírója - mindig lovat ábrázoló ajándéktárgyat kapott a születésnapjára. Meg is kérdezte tőle, hogy miért. Szenes Iván ezt válaszolta: "Az én istállómban te vagy a legjobb ló!"






Fotó: annablogozin.cafe.hu
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ