RSS Feed

Az újságírásról

Regös István - 2019. 02. 21. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Az újságírásról

Nagyon szívesen írnék neveket. Olyan újságírók nevei törnek elő a múltból és néhányé a jelenből, akik valóban nagy tehetséggel, egy életet szenteltek ennek a gyönyörű hivatásnak. Az újságírás kistestvére, mondhatni öccse és húga a szépirodalomnak. Érdekes kettősség van az újságírás és a regényírás között. Például nagyon sok újságírót ismertem, aki addig nem nyugodott, amíg újságírói munkái mellett ne írt volna legalább egy regényt, novellás kötetet.

És amikor megjelentek ezek a könyvek, egykori és új ismerőseim, barátaim, akik e művek szerzői lettek, büszkék voltak irodalmi tevékenységükre. Valahogy úgy érezték, a fikció értékesebb a realitásnál, a nyelv magasabb szintre emelkedhet a mindennapi újságírásnál. Ámde, az irodalomtörténetből ismerünk olyanokat is, akik először örökbecsű novellákat, regényeket, nem egyszer verses kötetet írtak és csak ezek után kezdtek újságírással foglalkozni. 


Az ikonok

Jó, rendben van, megadom magam. Írok legalább két nevet, mert így talán érthetőbbé válik ez a kis eszmefuttatás. Mikszáth Kálmán például nagyszerű regényei mellett rendszeresen írt parlamenti tudósításokat. Azt hiszem, senki sem vonja kétségbe, hogy ezek nem vetettek árnyékot felejthetetlen, örökbecsű irodalmi munkásságára. Sőt, olyan tökéletesek a publicisztikái, hogy bármely újságírói iskola tananyagai is lehetnének. A másik óriás, Ady Endre sem akart soha koszorús költőként villogni Majdnem úgy tűnik, hogy legalább olyan fontos volt életében a Nagyváradi Napló című napilap, mint a költészet. Hogy úgy mondjam, nekem többek között azért is példaképem, mert amikor már ismert költő volt, akkor is ugyanúgy élt, mint kezdő korában. Mindenki Ady Bandiját – ahogyan Ady Endrét nevezték - délelőtt tizenegy előtt sehol nem lehetett látni, aztán beült Nagyvárad gyönyörű kávéházai közül valamelyikbe reggelizni.

A nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum

Ady Bandi és az adósság

Nemrégen Nagyváradon jártam, ahol arról készítettem riportot, hogyan őrzik az emlékét. Hosszú órákat töltöttem a róla elnevezett múzeumban és remélve, hogy nem számít szentségtörésnek beleültem az íróasztala előtt álló székébe. Az asztalán ott volt az egykori névjegye is, melynek a hátoldalára csak annyit jegyzett fel: „Elismerem, hogy 4, azaz négy koronával adós vagyok. 1902. március 15.” Bizonyára egy kicsit hosszúra nyúlhatott Ady Bandi előző éjszakája, és valószínű, hogy kiürülhetett vékony kis pénztárcája, de hát Nagyváradon egy Ady Bandinak, legalábbis egy reggeli erejéig, nagy hitele volt. Hiszen még egy átmulatott éjszaka után is képes volt megírni az aznapi tárcanovelláját. Annak ellenére, hogy istenáldotta tehetséggel rendelkezett, szerette élni az egyszerű emberek életét. Ma már több könyv őrzi máig érvényes véleményeit, melyekből szinte minden napra jutott egy. Ember legyen a talpán, aki képes utánozni, sőt az ő szintjét még megközelíteni is majdnem lehetetlen. 

Regös István Ady Endre íróasztalánál


Ady Endre egykori névjegyének hátoldala

Több mint szakma

Szóval, az újságírás csodálatos dolog. Aki valóban az újságíró pályára született, úgy érezheti, beleszólhat a történelembe, regisztrálhat, jelenthet, alakíthat. Színes az élete, széles az érdeklődési köre, de mindez csak akkor lehet érdekes, ha tényleg valódi újságról, rádióról, televízióról, internetről van szó és ha valódi tehetséggel megáldott újságírók gyakorolják a szakmát. Csak úgy megjegyzem, amikor én a pályára léptem, valamikor az ősközösség idején, alig-alig lehetett bejutni egy-egy médiumba. Kellett hozzá valamilyen diploma és egy olyan szerkesztőség, ahol újságíró gyakornokként foglalkoztatták a pályára készülőt, majd egy idő után a szerkesztőség elküldhette a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által működtetett újságírói iskolába. Ennek elvégzése után is az újságíró még mindig csak pályakezdő munkatárs lehetett és jó pár év kellett ahhoz, hogy átminősítsék és beírják az újságíró igazolványába, hogy például Regös István szerkesztő, munkatárs. Ekkor már kijárhatott neki a Szerkesztő úr megszólítás, ami nagy megtiszteltetés volt. Csak azok publikálhattak országos médiumokban, akik bejárták ezt az utat és tagjai voltak a szövetségnek. 

Ady Endre egykori névjegye

Silányul

Mindezt azért írom le, mert bosszant, hogy lassan már azok, akik ismerik a nagybetűket, újságírónak hiszik magukat. Nem a nagymamának kell ugyanis egyszer levelet írni a Balatonról, hanem naponta rögzíteni a valóságot. És mi van helyette? Érdemes körülnézni kicsit a hétvégi lappiacon! Valóban azt gondolják néhányan, hogy butító, idegesítő szöveget érdemel az olvasó? Íme, néhány példa! Blikk: Lajcsi, egyedül zarándokol az El Caminón. Na, ez aztán tényleg fontos. Szegény Lajcsi! Látom, ahogy megy és megy. És miért is van ott? Egy még izgalmasabb hír: harmadjára feküdt kés alá és műttette meg mellét Luxus Vivi, mert a szoptatás teljesen tönkretette. Szegény Luxus Vivi! Látom magam előtt, amint döntenie kell a szoptatás és a mellméret között. De hát ő egy nagyszerű ember, először szoptat, aztán operáltat. 

Luxus Vivi (Vasvári Vivien)

Lapszemle

A Borsban olvashattam tanult kollégáim szenzációit, mint például „Halottlátó is keresi az eltűnt villanyszerelőt.” Diamond az újság szerint többször segítette a rendőrséget azzal, hogy mint halottlátó lépett kapcsolatba eltűnttel. Mit tetszik gondolni, érdemes kommentárt fűzni ehhez az épületes hírhez? Mit csinál ez a halottlátó? Kiáll a főtérre és addig köröz elmélyülten, míg megtalálja az eltűnt villanyszerelőt? És a rendőrség ezt nem kéri ki magának? Senki sem szólal meg, hogy lányok, fiúk, hol az értelem? A Blikk Napi cuki rovatában például azt a hírt osztják meg velünk, hogy Lilu kényezteti magzatát, naphosszat zenél neki, ha tetszik, ha nem. „Közel 50 év után is turbékolnak Gálvölgyiék” - írja a lap. Lelki szemeim előtt látom, ahogy Judit és János ötven év ismeretség után kint állnak a teraszon és turbékolásukkal kenterbe verik a galambokat. Néhány rövid hír a felülmúlhatatlan Színes Ászból. Tréfás Mikulás ügye az énekesnővel, ugyanis: „Lócitromot kapott a csizmájába Bangó Margit.” El tudom képzelni, milyen meglepetés érte, amikor fel akarta húzni a lábbelijét. De hát, ami szar, az szar!


Tücsi és az agy

Tücsi képtelen eldönteni a baba nevét. Istenem, ha valami probléma van a Földön, akkor ez az! Lilu népszerű, róla még azt is megtudtuk, hogy rákattant a császármorzsára. Nyolc napja csak azt eszik. Juj, úgy látszik, kimerült a fantáziája! És a végén a legnagyszerűbb hír: Mohamed Fatima lelép az országból, óvónő lesz. Na, hát ez fantasztikus! Azt sem tudom, kiről szól, és miért van hírértéke? De ugyanígy remekel szinte a legtöbb televíziós híradó. Az adásidő felében arról értesülünk, hogy összeütközött majd becsúszott az árokba két autó, a tűzoltók áramtalanítanak, a mentők újraélesztenek. Mindennap ég egy ház, miközben a világ retteghet a globális felmelegedéstől, az emberiség kétharmada éhezik. Szóval, vannak fontosabb hírek is ezeknél, melyekből szemezgettem. Ilyenkor jut eszembe a fentebb írt két nagyság, Mikszáth Kálmán és Ady Endre. Ők vajon mit szólnának ehhez a sajtóhoz? Mivé lett a vers, a próza, a képesség, hogy felismerjük a lényeget? Lehet, hogy elkérnék a lapok szerkesztőinek ellenőrzőjét és piszok nagy egyeseket írnának bele.


Fotó: Németh András Péter
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ