RSS Feed

Csökkenő forgalomban gyengült a BUX a héten

MTI - 2019. 02. 10. 8:10:06 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Csökkenő forgalom mellett gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 704,61 ponton zárt pénteken, 1268,73 ponttal, 3,1 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél.

    A részvénypiac heti forgalma 44,9 milliárd forint volt az előző heti 57,5 milliárd után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.
    Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzésében kiemelte: a Richter csütörtök hajnalban tette közzé a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentését, amelyben a bevétel meghaladta a piaci várakozást, de a profitot csökkentette az Esmya gyógyszer miatti értékvesztés. A befektetők heves eladási hullámmal reagáltak a veszteségleírásra, csütörtökön 3 százalék feletti mértékben esett a gyógyszergyártó árfolyama, és pénteken sem tért magához, bár ebben a negatív nemzetközi befektetői hangulatnak is szerepe volt.
    Az elemzésben kitértek arra is: az OTP Bank szerda reggel jelentette be, hogy adásvételi szerződést írt alá a Societe Generale Csoport moldáv leánybankja, a Mobiasbanca 87,85 százalékos részesedésének megvásárlásáról. A moldáv bank piaci részesedése 13,3 százalék, ezzel az ország negyedik legnagyobb bankja. A tranzakció pénzügyi zárására várhatóan a következő hónapokban kerülhet sor. A Mobiasbanca eszközállománya 2017-ben mintegy 600 millió euró volt, míg nettó nyeresége 13 millió euró.
    A héten a Richter árfolyama 5,2 százalékkal esett, pénteken 5565 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 8,5 milliárd forintot.
    A Mol 3,78 százalékkal esett a héten, pénteki záróára 3160 forint, heti forgalma több mint 6,5 milliárd forint volt.
    Az OTP 2,0 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 11 270 forinton zárt, heti forgalma több mint 15,7 milliárd forintot ért el.
    A Magyar Telekom 0,11 százalékkal erősödött a héten, pénteken 469,5 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta az 1,2 milliárd forintot.
    A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3886,60 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 45,67 ponttal, 1,16 százalékkal alacsonyabban.

Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ