RSS Feed

Nagy Feró butasága

D.L. - 2019. 02. 10. 16:02:43 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Nagy Feró butasága

Nagy Feró megint fejjel ment a falnak. Miután sikeres térdműtéten esett át a siófoki kórházban, az egyik legjobb magyar sebész keze alatt, úgy érezte, hogy tartozik annyival a kórháznak a magyar egészségügynek és a kormánynak, hogy hülyére vegye azokat, akik bírálják a magyar egészégügyi ellátást, sőt meg is kell, hogy fenyegesse őket. Azóta viszont nem meri elolvasni a kommenteket.

A TV2 ritkán megy házhoz, ezúttal azonban kivételt tettek és elzarándokoltak Nagy Feróék házához, sőt még a hálószobába is felmentek, nehogy a Nemzet csótányának ki kelljen kelnie az ágyból. Úgy látszik, Feró családja annyira megijedt, hogy mosakodni kellett, bár ez  nem nagyon sikerült. A riporter nem merte rendesen kikérdezni a Beatrice énekesét, hogyan került Siófokra, mennyibe fájt ez a kivételes műtét vagy ő az érdemei miatt élvezte az osztályon felüli szolgáltatást, mert még ez is meglehet, de hát szegény feje nem tudta, hogy ez nem minden magyar állampolgárnak adatik meg. És miközben egyes művészek, sportolók dúskálnak a javakban, sőt a magyar sport úszik a pénzben, a kórházaknak nem sok jut. Hónapokat kell várni műtétekre és a magánegészségügyben végeztetnek el drága vizsgálatokat, mert nem kerülnek sorra a betegek. Egy mai hír szerint néhol a szövettani vizsgálat is két és fél hónapba telik. A DK felajánlotta Ferónak, hogy elviszi egy egészségügyi körútra, amit persze az énekes azonnal visszautasított. Szerintem, is bújj vissza a takaró alá Feró...
Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ