RSS Feed

Első Philip Roth olvasásóra: Nemezis

Mixonline - 2019. 02. 09. 13:00:07 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Első Philip Roth olvasásóra: Nemezis

Soha nem kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, bár sokak szerint kijárt volna neki. Philip Roth, a huszadik század egyik legnagyobb amerikai írója 2018 májusában halt meg, nyolcvanöt éves korában. Utolsó regénye nyolc évvel a halála előtt jelent meg Nemezis címmel. A magyarul most kiadott kötet Istennel és a bűntudattal is foglalkozik.

Azt írta az angol írónő, Linda Grant, hogy aki csak ezután kívánna megismerkedni Philip Roth írói világával, az mindenképpen a Nemezissel kezdje az olvasását. Ez a regény ugyanis kicsiben és nagyban is maga Philip Roth. Mondhatnánk persze, hogy az amerikai írófejedelem valamennyi kötete ő maga volt, így az 1969-es Portnoy-kór is, melynek megjelenése után piszkos fantáziájúnak, erkölcstelennek kiáltották ki, s persze, a tíz évvel korábbi, Isten veled Columbusban is mintha elmosódtak volna a határok saját élete valósága és a fikció között. 
Philip Roth a 21. Század Kiadónál magyarul most megjelent Nemezis című kötetével hagyta abba a regényírást. 

A Nemezis főhőse egy huszonhárom éves testnevelő tanár, Bucky Cantor, aki 1944 forró nyarán gyerektábort vezet Newarkban - ott, ahol Philip Roth is felnőtt -, mivel látáshibája miatt nem harcolhat kortársaival együtt a náci Németország ellen. Ekkor tör ki a városban a pusztító gyermekbénulás járvány, amelynek ellenszere nincs, okáról is keveset tudni, terjedését fokozza a hőség meg a tisztátalanság, ezért az emberek fejében a rettegéstől egyenes út vezet a bűnbakkeresésig. Menteni a gyerekeket, és közben föláldozni magamat? Ez a dilemma gyötri Bucky Cantort, amikor barátnője hívja: hagyja ott a forró, beteg Newarkot, menjen föl hozzá a hűs, egészséges hegyi táborba. A drámai eseményeket és a lelkiismeretes Cantor tanár úr külső-belső küzdelmét a kötelességgel, a sorssal, Istennel meg önmagával a járvány egyik túlélője beszéli el. Tőle tudjuk meg a végkifejletet is, amely a könyv címét adja: a büntetés görög istennőjének neve sugallta nemezist. Addig azonban nemcsak tragédiák történnek, hanem szívmelengető sőt komikus események is, és  – mint a többi Roth regényben – sokféle színes figurával találkozunk.

Miként Philip Roth is sokféle színes figurával találkozott életében, az egyetemen is, ahol ügyvédnek készült, majd menet közben úgy döntött, inkább tanár lesz. Tanított, írói workshopkat vezetett, megjárta a hadsereget is. Első írását az Esquire Magazin közölte, kapott is érte nyolcszáz dollárt. A hetvenes években európai írókat bemutató könyvsorozatot szerkesztett, melyben szerepelt Csáth Géza és Konrád György is, így volt alkalma megismerkedni a két író műveivel. 










Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ