RSS Feed

Felgyújtotta magát egy férfi Prága központjában

mti - 2019. 01. 18. 18:53:25 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Felgyújtotta magát péntek délután egy férfi a prágai Vencel téren - közölte a cseh rendőrség. Tettének indítékai ismeretlenek. Andrea Zoulová, a prágai rendőrség szóvivője szerint az önégetési kísérletnek a rendelkezésre álló értesülések szerint nem voltak politikai indítékai és társadalmi tiltakozásról sincs szó.

    Az önégetési kísérlet a Nemzeti Múzeum épülete előtt álló Szent Vencel-szobor mellett történt. A lángokat néhány járókelő a saját kabátjával próbálta elfojtani, amíg valaki a közeli kávéházból kihozott tűzoltó készülékkel eloltotta a tüzet.
    A kiérkező mentősök azonnal altatót adtak be férfinak, aki közlésük szerint testének mintegy 30 százalékán szenvedett égési sebeket. A férfit a Vinohrady kórházba szállították. 
    Szemtanúk szerint a férfi először leöntötte a ruháját valamilyen folyadékkal, majd felgyújtotta magát és a földre esett. Egy a helyszínen lévő asszony azt mondta, hogy a férfinál két kisebb transparens is volt, de hogy mi volt rájuk írva, azt nem tudta pontosítani.
    Fél évszázada, 1969 január 16-án, közel ehhez a helyhez gyújtotta fel magát Jan Palach cseh egyetemista, hogy Csehszlovákia szovjet megszállása elleni tiltakozásra ösztönözze az ország lakosságát. A húszéves egyetemista három nap múlva belehalt sérüléseibe.
     


Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ