RSS Feed

Dakar-rali - Félbeszakították a pénteki szakaszt

mti - 2019. 01. 12. 14:56:18 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a csapat tájékoztatása szerint még sötétedés előtt kiért a Tacna és Arequipa közötti szakaszról. Az Opel Dakar Team közleménye szerint a nap azzal kezdődött, hogy a rajtot két órával halasztották a köd miatt. Volt olyan része a pályának, amelyen a páros percekig állt egy helyben, mert annyira fújta a szél a port és a homokot, hogy semmit sem lehetett lát

    "Nagyon nehéz pálya volt, főleg azért, mert sem fékünk nem volt, sem pedig pótkerekünk" - értékelt az Opel Grandland X pilótája, Szalay Balázs.
    "Az utolsó húsz kilométer gyilkos volt, szívem szerint a kezemben hordtam volna el a köveket a kocsi elől, mert tudtam, elég egy élesebb szikla, és akkor nem tudunk továbbmenni, hiszen nincs pótkerekünk - mondta Bunkoczi László. -  Végül azonban az autó kibírta és itt vagyunk a célban. Ránk fér majd a pihenőnap, mert az utolsó két szakasz kissé megviselte az autót."
    A helyezésekről nincs pontos információ, mivel a szakasz rövidítése miatt (amelyet az élmezőny teljes egészében teljesített), a versenyigazgatóságnak még össze kell ülnie. Annyi biztos, hogy a Szalay, Bunkoczi páros a napi első szakaszt a 38. helyen teljesítette.
    Szombaton szünnap lesz, vasárnap Arequipából San Juan de Marconába tart majd a mezőny.


Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ