RSS Feed

Megvan a magyar kult lista

mti - 2019. 01. 10. 17:28:31 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Megvan a magyar kult lista

A kortárs magyar kultúra legtekintélyesebb alakjai jellemzően idősebb férfiak, de a generációváltás már érezteti a hatását - derül ki Kristóf Luca, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja munkatársa által vezetett elitkutatásból. A kutatást tíz év után ismételték meg 2018-ban, az eredményekről most számolt be Hvg.

A felmérésben a szakma, vagyis a magyar kulturális és tudományos élet 458 elismert tagja szavazott, őket kérdezték meg arról, hogy kiket tartanak a kortárs magyar kultúra legtekintélyesebb tagjainak.  

Feltűnő, hogy 102 férfi mellett mindössze 14 nő nevét említették a megkérdezettek. A fiatalok is kevesen vannak: csak hét 50 évesnél fiatalabb művész, tudós kapott helyet. A legfiatalabb művész, akit a megkérdezettek megemlítettek, a negyvenes évei elején járó Oscar-díjas filmrendező, Nemes Jeles László volt, a legidősebb pedig a kilencvenes éveiben járó zeneszerző, Kurtág György. 

Tíz évvel ezelőtt az összesített listát az azóta meghalt Esterházy Péter vezette Kocsis Zoltán és Nádas Péter előtt. Most Nádas Péter az első.

Nádas Péter
Alföldi Róbert
Fischer Iván
Lovász László
Spiró György
Törőcsik Mari
Vidnyánszky Attila
Krasznahorkai László
Eötvös Péter
Parti Nagy Lajos
Kulturális ágakra lebontva az irodalmat Nádas Péter, a színházat Alföldi Róbert, a filmet az Oscar-jelölt Enyedi Ildikó, a zenét Fischer Iván, az alkotóművészetet Jovánovics György, a tudományt pedig Lovász László MTA-elnök vezeti. 

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ