RSS Feed

Múzsák és művészek újabb történetei

mti - 2019. 01. 06. 8:00:36 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Múzsák és művészek újabb történetei

Huszonhárom újabb történetben mutatja be múzsák és művészek kapcsolatát a művészetpszichológiai eszközeivel Gerevich József pszichiáter, a Teremtő vágyak című könyvének most megjelent harmadik kötetében.

"Ez a könyv sok mindenben hasonlít az eddigiekhez, hiszen mindegyikben van egy találkozás, mindegyik egy vagy több festményből indul ki és ezeknek a háttértörténetét meséli el, azonban az új kötetben sokkal több a magyar alkotó és nagyon sok olyan művész szerepel benne, akikről a magyar közönség csak keveset vagy egyáltalán nem hallhatott" - fejtette ki Gerevich József pszichiáter, az MTI-nek adott interjújában.
    Példaként említette Gwen Johnt, Sarah Goodridge-ot vagy Louis Waint, akikről magyar nyelven nem nagyon jelent meg eddig semmi, azonban nemzetközi szinten jól ismertek és több életrajzírójuk is van, így jól kutatható művészeknek számítanak. A magyar művészek között szerepel a kötetben Dénes Valéria és Galimberti Sándor, Rippl-Rónai József és Bányai Elza, Ország Lili és Bálint Endre (képünkön), Czigány Dezső és Szilasi Borbála, valamint Berény Róbert és Breuer Etelka története.
    A pszichiáter elmondta, hogy a kötetek írásakor általában először a műalkotás ragadja meg, ezután kezdi el felfejteni a mű keletkezéstörténetét. Amennyiben van elég dokumentum róla és a kép mögött egy találkozás története is kirajzolódik, akkor bekerülhet a kötetbe.
    Voltak olyan történetek, amelyeknél nagyon komoly nyomozást kellett folytatni egy-két szál kibontásáért és ez leginkább a magyar alkotókra volt jellemező - fűzte hozzá. "Magyarországon a festőkről nagyon kevés életrajz készül, ezért itt sokkal alaposabban kell utánajárni a dolgoknak, mint egy nemzetközileg ismert szerzőnél" - fogalmazott.
    Az első rész 2016-ban, a második tavaly jelent meg, de már gyűlnek az újabb találkozások, így az olvasók a közeljövőben a sorozat negyedik kötetére is számíthatnak.
    Gerevich József arról is beszélt, hogy párhuzamosan dolgozik a Szemfényvesztő művészet címmel készülő új könyvén. 
    "Az új kötet alapvető művészetpszichológiai kérdése az, amit ez az előző három kötet is feszeget, hogy hogyan függ össze az élettörténet az alkotással. Erre próbálok válaszolni és típusokat, összefüggéseket keresni, ezekhez szolgálnak adalékul ezek a keletkezéstörténetek" - fűzte hozzá.
   


Fotó: kieselbach.hu
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ