RSS Feed

Meghalt Peter Ogi, az első magyar punkegyüttes alapítója

Hvg.hu - 2019. 01. 03. 8:00:58 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Meghalt Peter Ogi, az első magyar punkegyüttes alapítója

Az első magyar punkzenekar alapítója volt, aki később olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Peter Gabriel vagy a Sex Pistols producere, Malcolm McLaren. Számos magyar film zenéjét jegyzi.

A hvg.hu több forrásból is úgy értesült, hogy elhunyt Peter Ogi, a zenész holttestére a lakásában találtak rá.

„Ideákban hívő ember vagyok, ha látok és megragadok egy gondolatot, nagyon nehezen engedem csak el. Hat évtizedre volt szükségem ahhoz, hogy ezeket az ideákat emberközpontúvá téve, a földre leereszkedve is meg tudjam élni” – mondta magáról 2015-ben a hvg.hu-nak adott interjúban a Hegedűs Péter néven 1955. május 12-én született zenész.

Zeneszerzést tanult Petrovics Emiltől és Kurtág Györgytől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián. A 70-es évek közepén azonban Molnár Gergellyel megalapította az első magyar punkzenekart, a Spionst.

Az említett interjúban arról is beszélt, hogy a punk ugyanolyan hit, mint a kereszténység, a buddhizmus vagy a materializmus. „Hitrendszerek között élünk, nem nagyon van más választásunk. A punk a hitetlenség hitrendszere volt.”

1978-ban elhagyta Magyarországot, az első időszakban Párizs és London között ingázott és Malcolm McLarennel, a Sex Pistols producerével dolgozott. Megjelent egy kis- és egy nagylemeze, valamint közreműködött McLaren akkori együtteseinek lemezfelvételeiben: Adam Ant, Bow Wow Wow, Boy George munkatársa volt. Stúdiómunkákat is vállalt, szintetizátorprogramozó volt pl. Peter Gabriel csapatában.


© Stiller Ákos
1983-ban New Yorkba költözött, ott két együttest is alapított. Először a Backlash-t, Mark Ribot-val, Michael Blairrel, Greg Cohen-nel, akik Tom Waits, ill. John Lurie zenekarának tagjai voltak. A második zenekar a Central Europe volt, mely - Ogira jellemző módon, jóval a divat előtt - a világzenei irányzat jegyeit hordozta: arab hegedűs (Djamel Ben Yelles), afrikai ütősök tették a formációt egyedivé.

A kilencvenes évektől Ogi főleg Magyarországon alkotott, filmzenéket komponált (pl. Szédülés, Zsötem), kiadott albumokat is (Songs, Blaze).


Ezután néhány év szünet következett: egy betegség és a gyógyulás hosszú időre távol tartották az aktív zenéléstől.2003 körül kezdődött a visszatérése. Először egy akusztikus, unplugged jellegű zenekarral a Central Europe Cafe-val koncertezett (a tagok között Korom Attila, Magyar Péter) ezt a formációt az OgiOneMan Társulat követte (Bujdosó Jánossal, Molnár Balázzsal), majd 2007 nyarától fiatal zenészekkel lép fel.


Fotó: fidelio.hu
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ