RSS Feed

Az idegenlégió győzött

Dalia László - 2019. 01. 04. 8:00:49 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Az idegenlégió győzött

Csányi Sándor az egyik, ha nem a legsikeresebb magyar üzletember. Az általa vezetett OTP évek óta szárnyal, immár a régió egyik legnagyobb bankja, hiszen leánybankjai vannak Romániában, Szerbiában, Bulgáriában, Horvátországban és Albániában. Csányi magánbefektetései is fölöttébb sikeresek, ott leginkább az agráriumban érdekelt. Ellenben a fociban nem tudott áttörést elérni, ahhoz a magyar ugart kellene felszámolni.

Ha a magyar foci 2018-as évét értékelném, elég lenne egyetlen tőmondat - Győzött az idegenlégió. A  magyar NBI 12 csapatos, s ősszel 110 idegenlégiós játszott a bajnokságban. Elrémisztő adat, miközben a színvonal továbbra is gyengécske, jórészt nézhetetlenek a meccsek, a technikai és taktikai hibák tárházát láthatjuk a tévés meccseken, a drága stadionok nézőterei pedig panganak az ürességtől. És még rosszabb  a helyzet, ha megvizsgáljuk azt  a listát, amit a szaklap az idegenlégiósok szerepléséről készített. E szerint ugyanis a 110 közül csak heten tartoznak az elithez, vagyis a posztjukon az első háromban összesen hetüket jegyzik. Szánalmas eredmény. És itt jön a laikus kérdés, hiszen egy kivülálló is megkérdezné, hogy akkor minek ennyi külföldi, miért szerződtetnek 35 országból 110 játékost?

Csányi MLSZ elnök mindent megpróbált, dotálták a 21 éven aluli játékosok pályára küldését, de nem vált be. Most egy bonyolultabb szisztémára tértek át, a nevelő egyesületeket díjazzák. Félek ez sem jár majd sikerrel. A klubokat  ugyanis láthatólag nem érdekli a magyar futball jövője, hogy minél több magyar játékost kineveljenek, miközben súlyos milliárdokat kapnak az akadémiák, amelyeknek tulajdonosa többnyire maga a klub. De miért is érdekelné őket, nincsenek érdekelve, hiszen a pénzt az államtól kapják. Viccszámba megy, hogy például Kisvárdán szinte nincs magyar játékos, a  tulajdonos a fél világot összevásárolta. Természetesen a mi pénzünkből, hiszen a tao-t nem ő kereste.

A piac egyébként úgy működik jobb országokban, hogy az egyesület kineveli a játékost, s aztán beállítja a csapatba vagy eladja. Csak a leggazdagabb klubok tudnak drága külföldi játékost venni, de még a Real Madrid is gyakran épít be saját nevelésű játékost. Elklenben nálunk semmi sem így történik, de azért az alapkérdés akkor is megmarad, miért vásárolnak légióst, ha az aztán nem válik be és találnának magyart is. A Nemzeti Sport szakírója szerint a válasz a tulajdonos-menedzser-játékos háromszögben keresendő. Ez afféle Bermuda háromszög, csak itt nem repülők, hajók tünnek el, hanem a magyar foci. Ez volna a magyar ugar, amit Csányi elnöknek sem sikerül feltörnie és így a stadinokra és a magyar focira költött többszáz milliárd egy feneketlen kútba kerül.



Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ