RSS Feed

Hemingway a Fekete Lyukban

Csontos Tibor - 2018. 12. 21. 8:00:01 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Hemingway a Fekete Lyukban

Az a forróság, ami a Fekete Lyukban fellelhető volt, még Hemingwayt is megihlette volna. A dunszt, az olykor fűillatú légtér persze hiányzik a Kiscelli Múzeumban napokban megnyílt Fekete Lyuk- A pokol tornáca - Budapesti Undergound című kiállítás helyszínétől, a tizennyolcadik századi Sziklapincéből, szinte valóban a pokol tornácáról de minden más híven hozza vissza az 1988 és 1994 közötti Lyukas időszakot, azt is, amikor még hatvan forint volt a beugró.

Igazi pincehangulatban kapjuk vissza a harminc évvel ezelőtti Fekete Lyuk pincehangulatát: a nyolcadik kerület Golgota utcáján felhúzott Ganz Mávag Művelődési Otthonának pincéje kapta ezt a nevet az alternatív keresztségben. 1988. február 26-án itt nyílt meg az akkor egyetlen budapesti alternatív szórakozóhelynek számító Fekete Lyuk a Babyline próba-, majd a Kontroll Csoport utódzenekaraként létrejött Balkán Futourist duplakoncertjével. Utóbbi szülője az a Kistamás László, aki a hely nevét is kitalálta. Nagy Gyula, a műváz kultúrfelelőse pedig azt találta ki, miként nyomja le a hivatalosságok torkán, hogy márpedig odalent,  a golgotás pincében lesz egy helye a perifériára szorult szubkultúráknak és azoknak, akik e hely nélkül talán a börtönök és a drogok között ingázva bizonyosan elkallódnak. Nagy Gyula sajnos már nem érhette meg az élete főművének számító Fekete Lyukról szóló kiállítást, melynek létrejöttében nem kis szerepet vállalt, másfél hónappal a megnyitása előtt elhunyt.

A Fekete Lyuk nem csupán egy pincehely volt, ahonnan olyan zenekarok indultak, mint például a Pál Utcai Fiúk, a Kispál és a Borz, vagy a Nagy Gyula által menedzselt Sex Action, ahol az extravagáns divattervező, Király Tamás bemutatta azt a kollekcióját, mellyel néhány hónappal korábban Nyugat-Berlinben szerzett világhírnevet. Itt kapott helyet Ruszt József társulata, a Független Színpad, itt játszódik Dér András alagsorában a néhány törzsvendég életét bemutató Árnyékszázad című filmje, Mész András és Bereményi Géza Meteo című, a rendszerváltozás hangulatát megidéző játékfilmje, Dettre Gábor A holnap érdeklődés hiányában elmarad című, a gruftikról szóló dokumentumfilmje. Innen szólt Nagy Feró KISZ-díjassá lett műsora, a Garázs. Lyukság címmel underground szamizdat is megjelent a Lyuk kiadásában 1200 példányban, valamint számos képzőművészeti performance-t rendeztek itt. Többek között Nagy Imréről is. 

Életérzést is jelentett, ahogyan Müller Péter Sziámi a kiállítás megnyitóján fogalmazott, egy nemzedék közös élménye is volt, olykor álomszerű, felidézhetetlen pillanatokkal. Alternatív sziget volt a szárazföldön, arra szolgált, hogy miként korábban a Fiatal Művészek Klubja, összegyűjtse a másként gondolkodó avantgarde művészeket. A szabad szellem szigetének számított azzal együtt, hogy itt a kenderszállal edzett füstölni való járta punkokkal, darkokkal, gruftikkal, rockerekkel, nyugat-európai, amerikai együttesek fellépésével, a mindenkori hatalom ellenérzésével. Van egy mondat a Kiscelli Múzeum Lyukas kiállításának egyik tablóján, mi szerint a Fekete Lyuk volt a mai romkocsmák elődje. A szeszfogyasztás körülményeiben mindenképpen. A kultúrafogyasztásban azonban már kevésbé. 




Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ