RSS Feed

Bővült az Angyalföldi Sportközpont

mti - 2018. 12. 07. 8:55:26 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Átadták ma az Angyalföldi Sportközpont „B” csarnokának új épületrészét: a bővítés 2018 januárjában kezdődött, s szeptemberben fejeződött be. A beruházásra 193,6 millió forintot fordított a XIII. Kerületi Önkormányzat. Dr. Tóth József polgármester a mai átadóünnepségen beszédében felidézte az ASK múltját is

 A folyamatosan növekvő kihasználtság miatt 2017-ben vetődött fel a „B” Csarnok további bővítésének igénye, például új öltözőblokkok és rekreációs helyiség kialakítása. A sportközpont rendszeresen helyet ad nemzetközi és hazai sporteseményeknek, kerületi kihelyezett óvodai és iskolai testnevelésnek, a kerületi kézilabda utánpótlásnak, szabadidősport rendezvényeknek, illetve nyugdíjasok és fogyatékkal élők is sportolhatnak itt. Hetente 2800-3200 ember sportol itt.

A XIII. Kerületi Önkormányzat 2001-ben döntött a sporttelep rehabilitációjáról: a rekonstrukció 2002-ben indult. Előbb a feketesalakos labdarúgópályát új műfüves borítású pálya váltotta. 2003-ban az egykori kamionparkoló helyén megépült az Angyalföldi Láng Sportcsarnok. 2010 augusztusában elkészült – hozzáépítve a meglévő épülethez – a „B” Csarnok; ekkor lett a sporttelep Angyalföldi Sportközpont (ASK), és az átadás napja, szeptember 13-a azóta a sport ünnepe a XIII. kerületben. Nyolc éve a teljes körűen akadálymentesített sportcentrum emeleti részén 12 kétágyas, loggiás vendégszobát is kialakítottak.
Rendszeresen tartanak testnevelés órákat és diákolimpiákat az ASK-ban, amely több sportág képzésének is helyet ad: a Vasas SC kézilabdabázisát az Angyalföldi Sportiskola adja, a Budapesti Honvéd vívóit a Csata DSE képzi. Két éve új otthonra talált az intézményben a labdarúgóutánpótlás-nevelő egyesület, a Szent István SE is. Ugyancsak állandó helyszíne az ASK különféle nemzetközi és hazai sporteseményeknek, szabadidősport rendezvényeknek, és nyugdíjasok és fogyatékkal élők is sportolhatnak itt.
Mivel a sportközpont kapacitáskihasználtsága az elmúlt években egyre növekedett, 2017-ben felvetődött a „B” csarnok további bővítésének igénye: új öltözőblokk, raktárhelyiségek és az emeleten, a tetőteraszra nyíló rekreációs helyiség kialakítása. Az építkezés 2018. január 17-én kezdődött, s 2018. szeptember 20-án fejeződött be. A beruházás 193, 6 millió forintba került.

Generációs sportlehetőségek 
A csarnokokban délelőttönként kihelyezett testnevelés órákat tartanak óvodásoknak, iskolásoknak. Hetente kétszer a kerület szépkorú lakói számára ingyenes testedzési lehetőséget biztosít az ASK. A kora délutáni órákban kézilabda és ritmikus gimnasztika utánpótlásedzések vannak. A késő délutáni és esti órákban sportegyesületek, baráti társaságok bérlik a termeket sportolásra. A csarnokokban a testnevelés órákon kívül a leggyakoribb sporttevékenységek: kézilabda, ritmikus gimnasztika, teremlabdarúgás, tollaslabda, floorball. Hétvégenként jellemzően egész napos rendezvények zajlanak itt – a küzdősport-versenyektől a labdasport-mérkőzéseken keresztül a táncversenyekig. 

A Láng Sportkörtől és az Angyalföldi Sportközpontig
A Láng Gépgyár Sportkör 1925-ben alakult. Sporttelepét Láng László, a Láng Gépgyár tulajdonosa építette – elsősorban a gyár dolgozóinak. A 2. világháború után a létesítmény a kerület egyik tömegsport központja lett, de az élsport is jelentős volt itt. Például: 1962/63-ban az NB I/B-be jutott a focicsapat, a válogatottságig is eljutottak a teniszezők, komoly sikereket értek el a sakkozók és az asztaliteniszezők.
A nyolcvanas évek második felében a Láng Gépgyár megvált szociális, kulturális és sportlétesítményeitől. 1991-ben a XIII. Kerületi Önkormányzat határozata alapján sikerült megmenteni a nem sportcélú hasznosítástól a Láng Sporttelepet, a Lőteret és az Erdért Sporttelepet. Majd ’94-ben az önkormányzat tulajdonába került a nagy múltú sporttelep.

Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ