RSS Feed

Vanessa-Mae visszatér

mti - 2018. 12. 06. 12:50:26 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Vanessa-Mae visszatér

Tizenhét év után ad jövő tavasszal koncertet Magyarországon Vanessa-Mae. A szingapúri születésű brit hegedűvirtuóz 2019. május 24-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

    A virtuóz technikájáról és nem mindennapi koncerthelyszíneiről egyaránt ismert Vanessa-Mae 1978-ban született Szingapúrban szingapúri édesanyától és thai apától. Négyéves korában adoptálta egy brit férfi, ezért Londonba költözött, itt vett kézbe először hegedűt. Tanárait lenyűgözte, nyolcévesen a Pekingi Zenei Konzervatóriumba került, ezután visszatért és a Londoni Királyi Zeneakadémián folytatta tanulmányait.
    Tízévesen már a legnagyobb koncerttermek vendége volt, 1991-ben elhívták a London Mozart Players zenei társulat közel-keleti turnéjára, ő lett a legfiatalabb szólista, aki a zenekarral játszott. Tizenhárom éves korára már három sikeres klasszikus albumot rögzített, szerepeltek ezeken Csajkovszkij, Beethoven, Paganini virtuóz darabjai. Első popalbuma, a The Violin Player 1995-ben jelent meg, azóta több mint tízmillió lemeze fogyott világszerte, mintegy ötven országban lépett fel, televíziós koncertjeit a világ száz országában közvetítették, világhírű előadókkal dolgozott együtt Janet Jacksontól egészen Prince-ig.
    Számos különleges helyszínen adott koncertet, például alpesi sí világbajnokságon, Formula-1-es versenyen, a New York-i Times Square-en vagy a St. Moritz-tó jegén. Törekvése, hogy ledöntse a határokat a zene világában. Világszerte támogat jótékony szervezeteket, szoros együttműködésben dolgozik a Nemzetközi Vöröskereszttel és nagykövete a Cruelty Free Internationalnek, amely az állatokon végzett kísérletek ellen kampányol.
    Részt vett több filmprojektben , dolgozott a Disney-vel a Mulan zenéjén, első szerepét az ABC Arabian Nights című filmjében játszotta, amihez Vangelis írt zenét neki. Vanessa Vanakorn néven thaiföldi színekben indult óriás-műlesiklásban a 2014. évi szocsi téli olimpián, és az utolsó helyen végzett.
    Magyarországon eddig két alkalommal adott koncertet: 1999-ben a Budapest Kongresszusi Központban, majd 2002-ben a Kisstadionban.

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ