RSS Feed

Okos kenyér

Csontos Tibor - 2018. 12. 05. 8:00:06 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Okos kenyér

Bemutatták a legújabb nemzeti okos élelmiszert, mert hiszen már ilyen is van. Okos élelmiszer. Internacionálisabban: Smart Food. A legfrissebb okos élelmiszer példának okáért egy speciális kenyér. Amit "a cégcsoport igényes, tudományos elrendezésű (prospektív, placebokontrollált, keresztezett, randomizált, kettős vak) III-as fázisú klinikai vizsgálatnak vetett alá". Húha, ez így már nagyon komoly. Bizonyára buta ötlet lenne ezt az okos kenyeret megkenni pórias,a római hármas fázisú klinikai vizsgálatot teljességgel nélkülöző házi röfizsírral, betakarni lila hagymával és póriasan beborítani.

Ha még valaki nem tudná, az okos élelmiszereknek már káeftéjük, sőt kutatási programjuk is van. Mi több, már azon is töprengenek, hogy speciális termelői-piaci franchise-rendszert dolgoznak ki ezen innovatív termékek (lásd: okos élelmiszerek) kizárólagos gyártására, forgalmazására. Ha már egyszer tudományosan igazoltan kedvező élettani hatású sütő- és édesipari brandet fejlesztettek ki, amit már a nemzetközi piacokon is szeretnének elterjeszteni. A most bemutatott speciális okos kenyérről azt vallják, hogy szignifikánsan enyhíti a lelassult emésztési tranzit, az irritábilis bél szindróma, magyarul a székrekedés tüneteit. Ettől okos. Okossága, mondják, a kedvező élettani hatásában, finomságában, teljes gasztronómiai értékében rejlik. 

Úgyhogy esélye vagyon arra, hogy ösztönzője legyen a Magyar Élelmiszerkönyv nyomdokain esetleg megszülető Magyar Okos Élelmiszerkönyv létrejöttének. Ám a valódi karrier jele az lenne, ha az Ország Kenyere után az augusztusi ünnepkörben elkészülhetne majdan az Ország Okos Kenyere is. Avagy Cipója, mert hát az első ilyen speciális élelmiszert cipóként emlegetik, amelynek "társadalmasítása az Okos Élelmiszer Kutatási Program alapján készült". Azt persze nem tudjuk, hogy a BL55-ös, finomított fehér lisztből készült kenyerek társadalmasításával törődik-e valaki. Csupán az bizonyos, hogy egy tavalyi vizsgálat szerint mifelénk az ipar a leggyengébb lisztből süt kenyeret. Miért is sütne másból, hiszen ott vannak azok az okos kis adalékanyagok, a lecitinek, lisztjavító, öregedést gátló szerek, tapadásgátlók, állományjavítók, stabilizátorok a mi mindennapi kenyerünkben. Fogyasszuk hát egészséggel ezeket!

Miközben az okos kis cipócskákba okosan adagolják az egyedi ásványi anyagokat és vitaminokat, jót tesznek az immunrendszernek, csökkentik a fáradtságot és a kifáradást, hozzájárulnak a csontozat, a haj, a bőr normális állapotának fenntartásához. Mindez a termékismertetőből derül ki, s máris butának érzem magam, hogy nem habzsolom ezt az okos kis cipót. Igaz, azt sem tudom, mennyiért habzsolhatnám. Pedig a jelek szerint hozzájárulnék a vele a csontozatom normális állapotának fenntartásához. Különben is nomen est omen. Mégis úgy vagyok ezzel, mint egyik tanult barátném, aki rendre azt mondogatja: Azért nincs narancsbőröm, mert nem eszem narancsot!

Mi tagadás, nem hoznak lázba az okos élelmiszerek. Nemzedékem gyerekkora csupa okos élelmiszerrel telt, csak éppen nem úgy hívták. A hús hús volt, a liszt liszt, az olaj olaj, a sajt, a tejföl a vaj látott tehenet, azaz tejből készült, és az otthon dagasztott, kemencében sült házikenyér sem az okos kenyér elnevezést kapta a keresztségben. Pedig ha valami, az okos kenyér volt. Okos nagymamáink okos kenyeret sütöttek. Táplálót, egészségeset, finomat - adalékanyagok nélkül. Minek ide Okos Élelmiszer Kutatási Program? Ajánlok valami egyszerűbbet. Csupán fel kellene kutatni, miként készült anno a kenyér. Nem lisztutánzatból. Lisztből. 

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ