RSS Feed

Városi bringárium

Váczy András - 2018. 11. 19. 8:00:59 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Városi bringárium

Kerékpáros közlekedés a 60-as években kimondottan népi szokás, falusi gyakorlat volt. Jómagam kissrác koromban, a nyári szünidőben vidéki rokonokhoz evakuálva kerültem testközeli kapcsoltba a szocialistapiacvezető Csepel bringával; aki élt és két lábbal mozgott, aggastyán és siheder, tekert, nem lehetett nem megtanulni (aki tud, nem felejti).

Aztán emlékké halványult, a pesti Belvárosban rollerezni engedtek apámék, bringáról szó sem lehetett. Sok évvel később Amszterdamban szembesültem nagyvárosi kétkerekű forgalmi elemként úgy, hogy mint kelet-európai bunkóra rámcsengettek, amikor a sávjukba hajtottam autóval. – Nahát, ezeknek itten még sávjuk is van! – hökkentem meg a nyugati flancon.

Mostanra pedig tessék, mint turbózott csiga a teknősbékát, legalábbis pedálozásban utolértük őket. Naná, bénán. Hosszú a sor. Kezdjük azzal, hogy Budapest nem készült kerékpárostömegre. Autósra sem, a millenniumi várostervezők a legjobb előrelátással sem vizionálták a mai állapotot, mégis, úgy, ahogy, ráállt (idő múlva, ha még több verda pöfög, ez is borul), viszont a bringásokat nem bírja lenyelni. Bicajos versus autós harc; harc a helyért! Dettó: bicajos versus gyalogos. Kezdetben a kétkerekezők a járdán, a gyalognépek között cikáztak (a Vígszínház előtt elegánsan teátrumi szórakozásra készülők, mint verebek rebbentek szanaszét a Margitszigetre tekerőktől, jött a tiltás, leszorultak az úttestre, s mentek neki extrémsportosan a veszélynek, jobban mondva az autóknak vagy azok nekik).

Párom kerékpárral gurul Pesten és Budán, óvatossága dacára mégis telibe kapta egy parkoló kocsi hirtelen kicsapódó ajtaja. Bicaj ki alóla, ő meg kibucskázott az úttestre, még jó, hogy nem hajtottak rá, az ajtónyitogató pedig simán lelépett. (A balesetiben éjszakáztunk, kartörés, gipszelés.) Nem véletlenül alkották a biciklikultúrát befogadó országokban a szabályt: ajtót jobb kézzel nyiss, kényszerfélfordulattal így belenézel a visszapillantóba. Telt az idő, addig-addig lobbiztak a pedálosok, amíg sárga csíkkal jelöltek ki utat nekik. Jelöltek, bár… van, ahol lehet, és van, ahol a nem; semmiből nem lehet valami. Közlekedésszervezésileg, teszem azt, eszement ötlet a budai rakparton kijelölt kerékpárút a Szabadság híd és az Erzsébet híd között, ahol nincs szétválasztva a gyalogos és a kerékpáros forgalom, gyalogosok és bringások egymást kerülgetik a keskeny aszfaltsávon, panorámától kábult turisták szívják magukba a látványcsodát és szelfiznek, miközben pedálveszélyt észlelve préselődnek a falhoz. Elképzelem, milyen szívmelengető emlékvideó az, ahol a budai látványpazarba mosolygó lány küllők közé szorul.

Szabály készül az autós és a kerékpáros közötti másfél méter távolság betartására – a lecsonkolt sávban. Jó, mi? A szétanyázás meg a többi – ide nem írom le –, bringásokat lehúzott ablakból kiüvöltő autós nyelvi üzenete helyett jobb lenne a szívós türelem oda-vissza: ha nincs elég hely, fékezek, megállok, várok, amíg ki tudom kerülni; a bicajos pedig nem kacsázik, nem teper, nem fordul jelzés nélkül arra, amerre kedve tartja, vagyis megáll, vár, a város nem a’la Tour de France. És legyen kósza lövése a KRESZ-hez…

Bringás téma kimeríthetetlen. Elég csak a kátyúban, futóműgyilkos, macskakőben, tankcsapdaként kimeredő villamossínben gazdag fővárosi terepviszonyokra gondolni. A tetejébe még a természet is ekézi a pedálosokat, például a bájos külsejű, de alattomos gyomnövény, a királydinnye (tribulus terrestris): fél- egycentis tüskéje profi szúrószerszám, belefúródva a kerékgumiba, azonnali abroncshalál.

Lehetne tovább szőni a városi bringáriumot, de nem. Elég.



Fotó: Máté Krisztián
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ