RSS Feed

Most múlik

Dalia László - 2018. 11. 17. 8:00:35 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Most múlik

A halottak napján nem jártam a temető közelében sem, ahogy a fél ország, világgá mentem én is, vidéken jobban telik az idő, s gondolunk bármit is, a fájdalom nem váltható meg néhány virággal, egy sírkerti sétával. Most mentem el egy szál virággal a Fasori Református Templom kolumbáriumába, ahol a hallban van egy hatalmas kehely, oda lehet elhelyezni a virágot. Az urnák ugyanis egy szűk folyosón a falba tétetettek.

Az isten hajléka ritkán enged be a kolumbáriumba, csak a délelőtti órákban, amikor nehéz erre vetődni. Igaz. szerdán 17 és 17.45 között van egy három negyedórás látogatási idő. Istenuccse nem értem, honnan jön ez a 45 perc, nem vagyok bibliaforgató, ott tán van erre valami jelzés, utalás? Ám minek is élcelődöm, ha a hely számítana, biztos találnék időt, legfeljebb parkolót nem. Az emlékek támadnak maguktól, nem kell ahhoz sehova se elmenni. 

A hiány az felfoghatatlan, hogy a telefonszám még kicsöng, de a másik oldalon már nincs senki. Nem érti ezt az ember, mert én se fogtam fel, amíg két barátomat betegség, egyet pedig a lelke vitt el. Az igazi mélyütés viszont az volt, amikor Apám is elment és akkor Anyám még mentette a régi világot, csak egyedül volt, nagyon egyedül és a tucatnyi baj miatt gyakran panaszkodott, a nyavalyák megtörték, miközben világosan beszélt, s egy pillanatra sem vesztette el kristálytiszta logikáját.

Nem is tudnék kijárni egy temetőbe, mindig is utáltam a sírboltokat, sosem értettem, hogy lehet a giccses és díszes kövek között megnyugodni, s  beszélgetni azokkal, akik már odaát vannak, amikor idegenek sétálnak el mellettem, vagy éppen virágokat ültetnek, locsolnak. Szellemjárta hely az, a holtakkal nem lehet találkozni. Ha a tengerbe vagy a hegyen szórják el a hamvaidat, akkor sem hagysz kevesebb nyomot, mintha hatalmas gránittömb alá fektetnek, vagy egy régi, megszürkült családi sírkőre vésik rá a neved, ahová nem jár már senki. 

Amikor túl messzire mentek, akiket szerettél, s már egy szót sem tudsz mondani nekik vagy megmutatni, őrzöd, amit ők is őriztek, csak a gondolat tapintható, s azzal próbálod magad elbódítani, hogy többet adtál mint amit kaptál vagy elvettél. Az utolsó évek így is megrendítőek voltak, mert nem tudtál a fájdalmon, a tehetetlenségen segíteni és rossz volt látni, hogy már mozogni is alig tudnak. Nem ilyennek kéne a végnek lenni, de hát akkor milyennek? Van-e szép halál? Hogy is lenne, amikor nincs értelme. Rágódni nem érdemes és mégis félünk, szeretnénk eltolni az utolsó napot, mert a semmi az semmi. És azután sincs semmi. 

Fotó: Almássy Aurél
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ