RSS Feed

Babosék ismét döntőt játszhatnak

mti - 2018. 10. 28. 8:25:50 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Babosék ismét döntőt játszhatnak

A címvédő Babos Tímea vasárnap ismét finálét játszhat párosban a szingapúri tenisz WTA-világbajnokságon, miután francia társával, Kristina Mladenoviccsal döntő rövidítésben legyőzték a Ashleigh Barty, CoCo Vandeweghe ausztrál, amerikai duót a szombati elődöntőben.

    Az első játszmában egy-egy gyors brék után fej fej mellett haladtak a felek 6:6-ig, így jöhetett a rövidítés. Ebben jobbára a rivális vezetett, s 6-5-nél sikerült értékesítenie a második szettlabdáját, így 47 perc alatt előnybe került.
    A folytatásban aztán már Babosék irányítottak, kétszer is elvették az ausztrál, amerikai kettős szervajátékát, a sajátjukat pedig csak egyszer veszítették el, így további 38 perc elteltével egyenlítettek. 
    A döntő szakasz, amely az egyik fél tizedik pontjáig tartó szuper tiebreak volt, izgalmasan alakult, ugyanis Babosék 6-1-es vezetése után jött a fordítás, Barty és Vandeweghe 7-6-ra átvette a vezetést. Innen 8-8-ig együtt haladtak, s először a második helyen kiemelt Babos és Mladenovic jutott meccslabdához, amelyet egyből ki is használt, így bejutott a fináléba.
    Az idei US Open döntőjében Barty és Vandeweghe nyerte a két kettős párharcát, így Baboséknak most sikerült visszavágniuk.
    A másik ágról az első helyen kiemelt Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova cseh duó jutott a vasárnapi végjátékba, ami magyar idő szerint 9 órakor kezdődik.

    Eredmények, elődöntők:
    páros:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia 2.)-Ashleigh Barty, CoCo Vandeweghe (ausztrál, amerikai) 6:7 (5-7), 6:3, 10-8 - döntő rövidítés
    korábban:
Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova (cseh, 1.)-Andrea Hlavackova, Barbora Strycova (cseh, 3.) 6:3, 6:2

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ